Néhány perccel a szerelmi mámor után

Nem tudnak szeretni. 

Ez itt egy magyar, de itt a magyarok sem boldogok. Ő mondta, szegény. 

De miért is sajnálom? Kérdeztem, szeret-e, s nem felelt, hallgatott, másra gondolt. Biztosan valami bonyolult, európai dologra, amitől elsavanyodik a kedv és elillan az öröm.

Én sem szeretem már. Gyűlölöm. Olyan, mint a többi: kopott, fanyar és rosszkedvű. A testemért semmit sem adott, még udvariasságot sem. Meg tudnám ölni. Ám ezért itt az embert elítélik, börtönbe vagy egy szigorú tébolydába csukják. 

Otthon még a gyilkosság is más. Otthon megmondom: gyűlöltem, mert nem szeretett, mert kínzott, és mert magyar volt, gyűlöltem és megöltem. Otthon fölmentenének, esetleg egy egészen enyhe és kellemes büntetéssel sújtanának, kiírnák a nevemet az újságba, s talán bírságot szabnának ki rám. De rólam ábrándoznának, engem idéznének az országházban. 

Itt még gyilkolni sem érdemes. Holnap hazamegyek.

Haza, mert rájöttem, léteznek olyan emberi kapcsolatok, amelyekre nincsen megfelelő műszó a társadalom szótárában. Itt viszont még az álmoskönyvekből is hiányzik a vágy, a szeretet és a gyűlölet.  

*nos, a cím néha megtévesztő