Ki bánja ezt*?

* Ezt úgy mondják: munkába** fojtotta csalódását. 

** Ez a munka nem volt hasznos, több galibát okozott, mint amennyi hasznot hajtott, de mégiscsak munka volt, feledés, életcél. Egy látszatbirodalom volt, amelyben másvalaki lett a király, a boldogságom árán, de ki bánta ezt?

A magány rossz tanácsadó. 

Éreztem, hogy kifosztottak és kiforgattak életemből, hogy árvább vagyok az étlen csavargónál, akit a cigányudvarról is kivertek, és vicsorogva bitangol a réten. Szakasztott ilyen volt az életem, reménytelen, kietlen és sivár. Minden órában csodát vártam, a megváltást, amelynek jönnie kell. Volt úgy, hogy egy percre sem tágítottam az ablaktól, csak lestem az utcát, idegen arcokra bámészkodtam, belekukkantottam a szatyrokba, s utánanéztem a döccenő buszoknak. Vártam, jön-e már. De nem jött senki, csak ő. Egyazon kín rágcsált rajtunk.

Aztán a nagy és fenekedő világ mellett megtaláltam a magamét, a kicsiny, meghitt, és ismerős világot.

Micsoda buta felfedezés!

Az élet végzetes csapásai nem érintik a felületet, mélyre sújtanak, és lappangó, belső sérüléseket idéznek elő.