Ma már senki sem cáfolja, hogy a muzeális intézmény létrejöttéhez
nyugati típusú társadalomra volt szükség, és arra a felismerésre, amely szerint
létezik egy olyan értékes örökség, amelyet feltétlenül át kell nyújtani, meg
kell menteni az utókornak. A múzeumokat tehát a törődés hozta létre, vagy ha
úgy tetszik: saját múltunk elvesztésének a félelme. A megvalósuláshoz persze
megfelelő anyagi fedezet, hozzájárulás is kellett.
A mentés akarásának intenzitása, módja azóta is
közösségenként változik, mivel maguk a közösségek is különböznek egymástól. A trópusi
őserdőkben élők esetében az átörökítendő tárgyi eszköztár szemernyi, kiképzését
nézve nem igazán kimagasló, a szellemi hagyaték viszont annál inkább. Azokban a
társadalmakban pedig, amelyek az előbbitől teljesen eltérő fejlődési utat
jártak be, megélték az átmenetet a középkorból az újkorba, majd később a
jelenbe, a kulturális örökség különféle kategóriái közti egyensúly egészen más,
mint például az Amazonász vidékén. Nem szeretném azt állítani, hogy az immateriális
örökség alacsonyabb rendű, szegényebb a materiálisnál, ám minden bizonnyal
pregnánsabb, kifejezőbb (gondoljunk csak a történelmi emlékhelyekre, a
műemlékek által hordozott tartalomra).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése