„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2014. május 8., csütörtök

Kiegyezés. Nem lehet indiferent****


A szép régi házak helyén Temesváron is cipőskatulyákat raktak össze, de nem a kőművesek, hanem a Főtitkár, a csentrála, akinek az árhitektje* a hotelt is átépítette bizáncira. Pedig a házat mindig lentről, a fundamentumról kell felhúzni, nem pedig a füstölgő kémény mellől. Csakhogy a lakók gusztusában soha senki nem bízik meg.

Kolozsvár-Kluzs-Napokán is a farkas emlőjit szopó római srácnak állítottak monumentet** Mátyás mellé, így most a lúval egy vidéki farkas néz szemet. Ellenszoborként. Azt mondják, azért, hogy konkuráljon Fadrusszal. Aztán semleges betűkkel rávésték, hogy Rex Mathias, mert a Mátyás király nem lenne indiferent a románnak, a Regele Matei pedig a magyarnak izgatná a csőrét. Végül a felek beleegyeztek a latinba, mert az régen a magyar iskolában is élő nyelvnek számított, csakhogy a népköztársaságban meghalt, a románnak meg máig rokona, sőt, egyre inkább, úgyhogy még tapsolói is akadtak szép számmal az ötletnek.

Az aradi színházépületben azóta nincs magyar színház, amióta az jelent meg a revisztában***, hogy a palotát két vajda építette, s nem az osztrák Kellner (a pincér?).

Na ilyen itt a bölcsesség.

* udvari építésze
** emlékművet
*** a folyóiratban
**** közömbös, felejtős, figyelmen kívül hagyható, szőnyeg alá söpörhető

Nincsenek megjegyzések: