Belelapoztunk a Százéves vendégkönyvébe
Sorozatunk címét a Százéves (Reinhardt) cukrászda vendégkönyvéből kölcsönöztük (most viszont, alkalmazkodva mai témánkhoz, kiegészítettük egy félmondattal). Az aranybetűs, keményfedeles zöld kötet a fizetővendégek 1954 és 1968 közötti bejegyzéseinek gyűjteménye, s a régiek közül sajnos az egyetlen, amely a Békés Megyei Levéltárban megőrződött az utókornak.
A Százéves cukrászda kuncsaftjai legtöbbször a hely patináját dicsérik, aztán a kávéját (!), ám amint a bejegyzésekből kiderül, az 1960-as évek elején a vendéglátóegység valami teljesen merésszel is megpróbálkozott. Mondhatnók, tett egy kísérletet, és kínálatába nemes egyszerűséggel beemelte Gyula városának leghíresebb falnivalóját, a kolbászt.
Ügyes döntés, jó húzás volt, az írott formában megőrződött vélemények legalábbis ezt támasztják alá. Az édesszájúak kimondottan örültek annak, hogy kolbászt is ízlelhetnek a különleges biedermeier környezetben.
Hogy meddig tartotta magát 1960. évi újításához a Százéves, nem derül ki a vendégkönyvből. Talán nem túl sokáig, hisz egy idő után elfogynak a vonatkozó utalások, senki nem tesz említést a cukrászdában árult kolbászról. Persze az is előfordulhat, hogy a Békés megyébe látogatók hozzászoktak ahhoz, hogy itt még a cukrászda is kolbászból van.
A régiségek mellett az újítás, a „gyulai kolbász” is megérdemli az országos érdeklődést! – írta 1960. március 3-án egy névtelen, miután januárban az első ilyen bejegyzés megszületett. Egy hónappal később, április 6-án egy másik anonim is teljesen el volt ájulva a felhozataltól, amikor a következőket papírra vetette: „Itt található a legfinomabb gyulai kolbász”.
Virág Etelka 1960. szeptember 25-i hozzászólásából pedig az is kiderül, hogy a felszolgált hústerméket még csak nem is mástól vásárolták, hanem maga a cukrászdavezető gyúrta.
A hölgy így fogalmazta meg benyomását: „Gratulálok a főnök remekművéhez, a gyulai kolbászhoz”.
Mi is, utólag.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése