Gyulaiságunk: Becsy András, Sándor László és Pfeff Márton a Ladics-házban

Egy író, egy fotográfus és egy zenész válaszolt Fodor György gyulaiságunkkal kapcsolatos kérdéseire július 10-én, csütörtök este az Értékeink alcímű beszélgetés-sorozat keretében a Ladics-házban.

Megmutatták a kultúra gyulaiságát

Kiss János, a Gyulai nyár című rendezvény július 10-i összejövetelének szervezője a Ladics-házi est bevezetőjében elmondta, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. célja, hogy a Gyulára látogató turistáknak megmutassa, milyen kulturális élet zajlik a városban. Számba véve a jelenlévőket azonban azt tapasztalta, a legtöbben gyulaiak, az eredeti szándék ennélfogva mellékessé vált.

Amikor először meglátta a Ladics-ház udvarát, folytatta Kiss János, azonnal megfogalmazódott benne, a hely olyan típusú rendezvényekért kiált, amelyek összehozzák az irodalom és a művészet különböző ágainak képviselőit. A borkóstolóval kiegészített július 10-i találkozóról pedig ennyit osztott meg a közönséggel: az ötlet otthoni csendes magányában merült fel benne. Arra gondolt, olyan barátokat kéne összetoboroznia, akik egyazon korosztályhoz tartoznak, együtt szocializálódtak és együtt indult el a karrierjük. Így került be a meghívottak közé Becsy András kétkötetes szerző, Sándor László, akit zenészként ismert meg, de ma már fotóművészként kell bemutatnia, és Pfeff Márton basszusgitáros, aki több zenekarban is játszott már, ezek közül a legfontosabb, amelyben a legtöbbet mozog, a Borsodi Blues Collective. A három fős körbe két közreműködőt is meginvitált: Beszterczey Attila színművészt, hogy részleteket olvasson fel Becsy András könyveiből, és Fodor György magyar irodalom szakos pedagógust, lapunk munkatársát, hogy irányítsa, vezesse a beszélgetés fonalát, legyen az est alfája és omegája.

Gyulainak lenni és maradni

A Ladics-házi vendégek kibontakozása előtt a publikum egy ügyesen kifeszített vásznon megtekinthette Sándor László fotó-összeállítását, és közben meghallgathatta Pfeff Márton gitárjátékát. Ezt követően Fodor György megjegyezte, történelmi pillanatok következnek, majd miután bevallotta, hogy lokálpatrióta, megkérdezte, mit jelent a meghívottaknak Gyula, mit jelentett régen, mit jelent ma.

Elsőként Sándor Lászlóhoz fordult. A fényképész arra tért ki, hogy mindenekelőtt emberekhez, arcokhoz köti a helyet, a barátjaihoz, másodsorban az Élővíz-csatornához, amelynek a partján felnőtt. Ugyanitt nőtt fel Márton is. A zenész arra emlékezett vissza, mennyire jó volt közel lakni Lacihoz, mert nem kellett messzire cipelni az erősítőket. András a belvároshoz kötődött, a belváros volt a mindene, és ezen belül is a 4-es ábécé, amely a lakásuk alatt helyezkedett el, ahol naponta vásárolt, név szerint mégsem ismerte.

Mielőtt még a nosztalgia fonalába teljesen belebonyolódott volna a társaság, Fodor György afelől érdeklődött, miért jönnek vissza Gyulára az emberek, a helyi születésűek, megragadható-e valamilyen formában a gyulaiság. András szerint nem biztos, hogy visszajönnek, de az tagadhatatlan, hogy Gyula egy nagyon speciális város, a Tiszántúl kincsesládája, amelynek falai között teljesen más felnőni, mint a többi városban. Például azért, mert van itt egy vár, ami egy nagyon fontos tényező, jóllehet éveken át ő sem vette észre. Fontos, mert a messze földön is híres mesés település az erőd körül létesült, mindenik szálával hozzá kötődik, ragaszkodik, nélküle nem létezne. Egyik német ismerőse csodálkozott rá egyszer, hogy ide, a síkvidék közepére miért építettek várat, hisz nálunk csak magaslatokon látni ilyet. Becsy András szerint ez is sokatmondó.

– Meghatározó tehát a tér, és meghatározó az idő, amelybe belenőtök. De vajon meghatározó-e, hogy voltak-e példaképek, akik elindítottak titeket a pályán? Így Székely László, akinek van egy bankelőtti lábnyoma, kis köve. A baráti egymásra találásból fakadt-e bármi is? – fogalmazta meg az újabb személyes vallomásokat elindító gondolatát Fodor György.

A buta rockon túl 

Mártonnak erről azt jutott eszébe, hogy mind Gyulán, mind Békéscsabán rendkívül pezsgő volt a zenei élet annak idején. Izgalmas, érdekes és egyben minőségi muzsikát többen és többféleképpen is játszottak, ezek közül kiemelkedett a Névtelen Nulla, a Kamarilla és a kísérletező Abigél. Tudva, ismerve más régiók zenei világát, ahol a buta rockon kívül nem szólalt meg egyéb, Gyula szigetet alkotott, itt a muzsikusok testközelben játszottak. Az ő indulását ez a gazdag adottság határozta meg, nem a véletlen, vélte Márton.

Felidéződött Sándor László 2012. évi Zene című tárlata is, amelyet Kukár István nyitott meg. Ennek mentén Fodor György azt szerette volna megtudni, le lehet-e fotózni a zenét, van-e köze a hullámokhoz. László erre kicsit magába szállt, és felidézte: a Zene története azzal indult, hogy Zuglóban, ahol jelenleg él, havonta egyszer lejárt egy dzsesszklubba fényképezgetni. A látogatásokból és részvételekből összegyűlt egy jelentős mennyiségű anyag, amelyek között bemozdult képek is akadtak szép számmal. Ezek fejezik ki leginkább a zenét. A zenész mozgása. Ilyen egyszerű. Aztán hozzátette: a monokróm technikát nem azért részesíti előnyben, mert kvázi művészibb, hanem azért, mert a szín elviszi a figyelmet. Képei csak akkor nem fekete-fehérek, ha maga a szín többlettartalmat hordoz, van kiemelt értelme.

Egy monokróm világ

Becsy András ettől kicsit másképpen látja ma is a világot, ezért amikor fedőlapról van szó, gyakran mond ellent Lászlónak. Régóta ismerik egymást, első könyvének borítójára is Sándor Lászlótól kért fotót, színeset, mert a kiadója francia licensz alapján nem fogad el másmilyen fényképet. Ebből adódott köztük a vita, s a felvetés, hogy a kiválasztott monokróm fotót nem-e lehetne kiszínezni.

Pfeff Mártonnak a Békéscsabai Jókai Színház biztosította eddig a legváltozatosabb feladatokat, már ami a műfajok, a stílusok és a feladatok sokaságát illeti, de dolgozott már hajón is, ahol szintén mindent tudni kellett, és életében egyszer egy nyíradonyi lakodalmat is bevállalt. Többet nem művel ilyet. Ami jelenleg kielégíti, az a Borsodi Blues Collective, az új irány pedig az ambientális zene, amelyből Beszterczey Attila felolvasása után adott egy kis ízelítőt. A diófa alatt kifeszített vászon is kapott még egy lényeges szerepet, amikor egy 1996. évi házikoncert máig rejtve maradt árnyalatait vetítették le a nagyérdeműnek. Néhányan magukra is ismertek a régi Abigéles felvételen, néhányan már nem.

Az Abigél kapcsán Szabó Magda írónő is szóba került, akihez Becsy Andrást rokoni szálak kötötték. Mint mondta, csak kétszer találkoztak, az első részleteire nem is emlékszik, a másodikra a csabai színházban került sor Az a szép fényes nap című dráma bemutatóján. Nagyapja halála után a családtól örökölt ugyan pár levelet, az írói hagyaték azonban nem befolyásolta pályáját. Szerzőként több folyóiratban publikál, ám egyik csoportosulásba, egyesületbe sem tartozik, noha a jelen épp azt követeli, hogy egyetlen klikknek, tömörülésnek légy a tagja. És igen, Shakespeare iránti érdeklődését Szabó Magdának köszönheti.

Hát igen, az anyagi sikerek...

A három gyulai végül azt is kifejtette, hogy sorsának alakulásával elégedett, sikereivel is, ha ismét választhatna, akkor is maradna jelenlegi hivatásánál. Egyikük sem hiszi azt, hogy pályát tévesztett. László ugyan irigyli festőtársait a megjeleníthető végtelen tematika miatt, átigazolni ellenben nem akar. András gitározni tanul, és már tud hat akkordot, de nem készül előadóművésznek. Ellenben: színházi zenés produkcióban szívesen vállalna szövegírást, annak reményében is, hogy „anyagi” sikerekben picit utolérje Andrew Lloyd Webber musicalszerzőt.

A kötetlen beszélgetés és borozgatás előtt a meghívottaknak azt kellett még elárulniuk, ki az, akinek elsőként kikérik a véleményét munkájukról. Becsy András Pécsi Györgyinek, a Kortárs című periodika szerkesztőjének mutatja meg először az írásait, Sándor László önmaga dönti el, mit tart közlésre alkalmasnak (persze kikéri fotós kollégáinak véleményét, többek között munkatársainkét, Rusznyák Csabáét és Pénzes Sándorét), Pfeff Márton pedig, amennyiben teheti, akkor mindenkihez eljuttatja újdonságait, és egyedül is kiáll muzsikálni, nem tart a kritikától. Szokásaiban, módszereiben tehát biztosan különbözik a három gyulai gyulaisága, ha származását nézve nem is. 

Galéria itt!