Nem e világi dolgok

A vasútállomáson láttuk

Nyáron szép, mert színes, télen ronda és szürke, kézi hulladék tárolására alkalmas edénynek használja az ember, néha hajléktalanok, macskák és kóbor kutyák alszanak benne. Mi ez? 

Ez a betonból öntött virágtartó, amellyel szovjet mintára a szocializmus tette élhetetlenebbé önmagát a keleti blokkban, arra hivatkozva, hogy az egységesített kemény rendszernek uniformizált kemény városdíszekre van szüksége (pedig frászt, olcsón előállították, és ennyi). Volt, hogy bírta a terhelést, máig ép, és úgy tűnik, megsemmisíthetetlen, atombombával sem verhető szét (a fajtáját biztosan az NDK-ban gyártották), de volt, hogy néhány év alatt a teljes találmány szétporladt.

Nem tudom, örülnünk kellene-e a pusztulásnak, hisz a széttöredezetteket is sokáig viselték még a közterek, funkciójuk már nem volt, kivéve az, hogy tartották a lelket a szocialista betonvárosban, beleillettek a betonképbe. Balassagyarmaton, Salgótarjánban, Szolnokon és Tatabányán találkoztam még velük nagy számban az elmúlt években, mostanság pedig Gyulán is felkeltették a figyelmemet, amin nem is csodálkozom. Az lenne a meglepő, ha pont Békés megyébe nem jutott volna a mindenkire ráerőszakolt betoncsodából.

Szívesen megkérdezném az akkori városi főépítészt, mi a véleménye erről a csúcstermékről. Nem hinném el, ha azt mondaná, hogy amikor kihelyezték, még szép volt, időközben csúfult meg. Ezt már csak azért sem hinném el, mert láttam néhány újat is, és láttam a képeket, amik a panelrengetegek átadását örökítik meg. Ha jók az információim, nincs elveszve az ügy, hisz létezik már olyan festék, ami hathatna rájuk. A fővárosban lelkes és önkéntes művészetis diákokkal gyógyítgatják tehetségápolás címszó alatt a népköztársaság örökség okozta sebeket. Jászberényben a szintén betonból emelt víztorony alját tették valamennyire elviselhetővé némi sminkkel (az ember ne emelje fel a tekintetét, ne nézzen az ég felé, s akkor nem látja a borzalmas folytatást).

Aki viszont szereti a betonból gyúrt virágtartókat (valamiért, talán azért, mert az ifjúságát konzerválják, vagy egyszerűen csak azon okból, mert a csúnyát szereti), az most összecsaphatja a két kis tenyerét, hisz elárulom neki: egyelőre semmi remény arra, hogy az öntöttbetonkelyhek végleg eltűnjenek a föld színéről, hisz a szocializmus ilyen tekintetben bizony előrelátó volt, és nem öt évben, hanem ötvenötben gondolkodott. Annyi virágtartót gyártottak le ugyanis betonból, hogy ötvenöt évig még simán ki tudnák elégíteni a teljes ország erre irányuló szükségletét. Akit érdekel: vannak helyek, ahol még árusítják. Például az egyik pályaudvaron! Jelképes összegért, lukas zsebekhez méretezve.

És mivel valami széppel szeretném mai jelentésemet befejezni, megjegyezném, nyáron annyira nem is zavarnak, hisz egy-egy ilyen monstrumba olyan virágkompozíciókat terveznek és ültetnek bele a gyulai kertészek, hogy sokszor el sem hiszem, hogy evilági dolgot látok. Javasolnám, sétáljanak, biciklizzenek el Önök is az állomásig, nézzék meg élőben, milyen gyönyörűek. Útközben is legyenek figyelmesek, mert a sugárúton, miközben ötvenöt éve erre haladt a kamion a szállítmánnyal, a sok-sok virágtartóval, itt-ott lepotyogott egy-két beton a fedélzetről, és jól beleragadt a fűbe, mert azóta is ott van, bírja a strapát, ellenáll a változásoknak, és szaporítja a szabadtéri múzeumi tárgyak számát.

Galéria itt!