„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. január 17., szombat

JazzFest

Kedves barátaim!
Palya Beát hallgatva ötlött fel bennem a gondolat, hogy mindenképp tudomásotokra kell hoznom: július derekán idén is megrendezik Szörényordason (Wolfsberg, románul Gărâna) a Jazz Fesztivált. Ezúttal is ismert arcok, nívós koncertek váltják majd egymást a színpadon négy napon át.
A paradicsomi szépségű hegyvidéki völgyben 1997 óta jönnek össze nyaranta - immár több ezres nagyságrendben - a dzsessz-fanatikusok, no nem azért, hogy kitombolják magukat és lángra lobbantsák az erdőt, hanem az együttlét öröméért, a tartalmas szórakozás kedvéért. A rajongók zöme a patak partján veri fel sátrait, és nomádként éli meg az eseményt, ám a fifikásabbak is jól érezhetik magukat, hisz mind Szörényordason, mind a közeli Temesfőn (Weidenthal, románul Brebu Nou), illetve Ferencfalván (Franzdorf, románul Văliug) számos panzió fogad ilyenkor vendégeket. Kispénzűek is nyugodtan letáborozhatnak, sör ugyanis van temérdek mennyiségben, és az étkezés is megoldható egészen olcsón, tarisznyából - például.
A lényeg amúgy is a részvétel, éhen eddig még nem halt ott senki, a farkasoktól és a juhászok szabadon bóklászó kutyáitól viszont óvakodni javallott (politikusnak nevezett törpék, medvék és egyéb veszélyes állatfajták csak elvétve fordulnak elő ezen az egykoron tiroliak és csehek lakta vidéken).
Szörényordasra autóval a legkönyebb eljutni: Temesvárról két és fél óra alatt oadér az ember, kivéve ha nem áll meg mindenik italozónál és huppanónál. Resicabánya irányából biztonságosabb megközelíteni a célpontot, mint Karánsebes felől, de azzal számolni kell, hogy az útviszonyok kiszámíthatatlanok. Vonattal valamivel bonyolultabb, jóllehet ismét van egyenes, átszállás-mentes összeköttetés Temesvár és Resicabánya között. A mára kissé szürkévé s romossá regátosított bányászvárosban a Ferencfalvára tartó mikrobuszokat kell meglelnie a kalandokra éhes polgárnak, mert ha ezen a műveleten sikeresen túljut, már csak Szörényordasig kell elszállíttatnia magát valamiként valakivel.
Később majd még visszatérek a fesztivál részleteire, addig is készüljetek fel anyagilag, testileg és lelkileg az érdekesnek ígérkező kalandra.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Nincsenek megjegyzések: