Kő a kövön (+ film is gördül)

Temesvár egyik gyárvárosi parkjában félmillió euróból felépítették a mini Stonehenge-t. Igen, az angliai kőrakás apró másolatát, nem a pisai ferde toronyét, nem a Kremlét, nem a Louvrejét. És még csak nem is a hortobágyi Kilenclyukú hidat reprodukálták a nagy múltú bánsági településen, mert ehhez a művelethez a Böge medre valószínűleg szűknek, a megyeszékely pedig tágnak bizonyult, sem pedig a velencei sóhajtók átjáróját, noha utóbbi megalkotására már régen megérett itt az idő.

Túl sok kérdést azonban e befektetéssel kapcsolatban ne tegyünk fel magunknak, mert fölösleges. Azt például ugyanis nem tudni, mire szolgál a Görögországból hozatott tizenhárom idomtalan oszlop, de hát ez nem is meglepő, hisz a tudósok még azt sem derítették ki, mi célból emelték fel bronzkori elődeink az eredetieket, amelyek Spanyolország atlanti-óceáni partjaitól Dél-Skandináviáig töltöttek be számunkra rejtélyes missziót. A kutatóknak csupán sejtéseik vannak afelől, hogy bizonyos boszorkányságokra, így a csillagok járásának megfigyelésére is alkalmasak lehettek az óriásépítmények. No meg a csodás gyógyulások elősegítésére, támogatására – ám ezt az elméletet ma már csak abban az esetben hihetjük, fogadhatjuk el, ha elszakadunk mindattól, ami racionális, majd beszabadulunk a szürreális tartományba, s ott oltároknak nézzük a napkapukat.

Ilyen szinten persze nekünk is megengedett a spekulálás. Következtethetünk többek között arra, hogy a halom megalkotása talán az ókori rómaiakkal ápolt rokonságot kívánja feladni, s vele együtt a dák származást, mégpedig a kelta javára. Könnyen előfordulhat ugyanis e válságos időszakban, hogy a fontsterlinges angolszászokkal, britekkel melengetett kebelbarátság a biztonságos, az előnyös. Ez akkor válik igazán nyilvánvalóvá, ha belátjuk: bizony a latin keresztapa kigolyózta keleti fivéreit a családból.

Ezzel együtt a mi kis Stonehenge-ünk védelmi gyűrű nem lehet. Egyfelől a koldusbotra jutott Romániát már senki sem akarja megtámadni, még a nyers husikán felnőtt, hegyvonulatokról, medvékről és tengeri kikötőről álmodozó ősi ellenség sem, másfelől hiányzik mellőle az árok, a földsánc, ami viszont elengedhetetlen tartozéka bármely erődnek. Várszerűség tehát nem (mellesleg már van egy rom a városban, és amiként a jelen ábra mutatja, az is csupán kínnal-keservvel tartható fenn, csak&örökké útban van), bár megtörténhet, hogy nevelői, oktatói szándékkal gyermekeknek készült, elvégre hinták, libikókák tarkállanak a közelében, és így azt kell mondanunk: a temesvári Stonehenge valójában egy játékszer. Ezt támaszthatja alá a környezetét alkotó sok-sok kavics, szúrni, vágni- s embert ölni képes tárgy, mert nálunk újabban az a szokás, hogy mindazon talpalatnyi földnyelvre, amelyen gyerkőc megfordulhat, vastag betonréteget öntenek. Gondolom azért, nehogy takarítani, gereblyézni, ásni, kapálni kelljen utána.

Nem kizárt az sem, hogy a gyárvárosi Stonehenge-utánzat csupán egy köztéri dísz, egy dekoratív műremek kíván lenni: egy olyan országban ugyanis, ahol az aranyozott rózsaszín kripták és a balkáni „mulatósok” számítanak esztétikai bravúrnak, a megalománia pedig keresztény erénynek, az őskori vallások kifigurázása egyáltalán nem elképzelhetetlen.

Egy biztos: a sziklarakás nem annak a háromszáz skótnak az emlékműve, akik a török kori Temesvár ostrománál hősködtek. Itteni vitézségeikről ugyanis csak nagyon kevesen értesültek, akik viszont igen, azokat a magasabb körökben fontoskodók beszámíthatatlannak tartják, ötletet tehát nem adhatnak, javaslatokat nem tehetnek. Különben is: sehol, egyetlen fórumon sem hangzott el, hogy esetleg ilyesmiről, hagyományőrzésről, tiszteletadásról lenne szó.

Igaz, a Stonehenge-állítók javasasszonyokról sem beszéltek, ám emiatt a célközönségből elméletileg nem rekeszthetők ki a jósnők. Tudniillik nem jelenthető ki kellő határozottsággal, hogy éjnek idején ők nem fogják anyagi hasznát venni a térplasztikának, nem gyűlnek majd össze körülötte egy kis orgiára, seprűtáncoltatásra, kuruzslásra, az előreláthatatlan megsaccolására.

Amúgy a park többi részével semmi bajom, örülök, hogy végre elkészült. És örülök annak is, hogy elöljáróink Nagy-Britanniában is tapasztalódhattak, noha ennek egyelőre nem igazán van látszatja.

GÖRDÜLŐ FILMECSKE