„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2010. május 10., hétfő

Boldoggá avatás



Lukas a szám,

kerek a sajt

az asztalon,

egy egér szalad

át a lábamon,

bundája szürke,

s a nő benne

nagyokat vihog,

nevetése aranyat

ér,

de egy bácsi

kiüti,

magára veri,

alatta papucs,

alattam papucs,

úgy ráz a hideg,

jeges a szél,

mely megcsap,

kelet felől jő

az új úr,

arról somfordál

ittasan az ős

vándor is,

hajója belőve

lopakodik,

mérföldnyi víz

felette,

hullámokat vet

a tenger

alatta,

partján egy halász

menekül a habjaimba,

tele már a kád,

jöjj, fürödjünk,

hátammal rád

támaszkodok,

remegek és élek,

félek,

hogy elcsúszok,

s ha igen, ne nyúlj

utánam,

ott az ár is,

senkié vagyok,

a természetnek élek,

zöld a ruhám,

látod,

karjaimba veszlek,

leveleimet elveszítem,

ne írj már,

ne hívj már,

csak a hangodat

akarom,

ha van egy perced,

üsd be a számom,

a karod

máris lendül,

az elsősök majd kiszámolják,

mikor ér hozzám

a nyelved,

különös,

nem értem,

miért cseréled

oly gyakran,

sűrűn indulnak el

tőled a nők,

útjuk sehova sem

vezet,

a kormány bőrbevonata

nagyot serceg,

szétpattan a szám,

visítok,

hogy magadra találj,

gyöngyök gurulnak

szét a szobámban,

fehér a nyakék

a sötét nyakamban,

érted van ez is,

délre vittél nyaralni,

a nap elvette tőled

a lányságomat,

ki ez a férfi,

felnéz rám egy

gyermek, egyedül

ő törődik még

kettőnkkel,

velünk gyalogol

el Andalúziáig,

hol sovány a kenyér,

vékony a szamár,

lóra nem futja,

lépj már azzal

a paraszttal,

királyok cikáznak

át a társasjátékon,

életem lemered,

te lennél az ott,

a távolban

a salopétából

ki sem látszol,

annyira magas

az emeleted,

odáig fel sem

érek,

vajon mennyit

várjak még rád,

megközelíthetetlen

magányodba belerepül

egy pillangó,

a kisasszony felsóhajt,

árad a vörös tenger,

nagyobb az oceánnál,

sótlan lett a mai

leves, nincs második

fogás,

de ragadd meg

a kezem,

kimunkálták,

meggyúrom vele

a másik éned,

egy már nem elég

belőled,

én leszek

az Isten,

a hetedik napon

megpihenek,

zavart kelt

a szívem,

mozdony megy el

mögöttem,

és füttyent,

a fiú fent ül

a cseresznyefán,

fehérlenek a hajszálai,

lovagolva jön

elébem,

és én meghajlok,

homlokommal keresztet

csókolok a talpára,

papírlapokra szakadok,

hozsanna leszek,

boldog is.

5 megjegyzés:

Alternative Revelation írta...

Ó ember ne keress mindenbe harmóniát, csak bátran ugorj az ismeretlenbe és hagyd magad sodródni a képek, víziók kavargó áradatába...
Üdv
- * tetszik !

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Igen? Látod, mire adtam a fejemet... Ahelyett, hogy csinálnék valami hasznosabbat.

Alternative Revelation írta...

Mi az a hasznos ? mert ez is hasznos, meg amit csinálsz /írsz az is hasznos vagy még van hasznosabb is amit szeretnél csinálni ?

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Könyvet írni!

Melinda Matyas írta...

Nekem is tetszik!
Mar mar absztraktba megy at, de megis ideragaszt a realitashoz....
...
nagyon jo!!!
...
Talan a konyved is tetszene ha megirnad...
...