MAMUSZ

Amikor a magam fajta ép elméjű reggel az asztalán találja a mamuszát, holott tisztán emlékszik, hogy nem oda tette, gyanakodni kezd. Előbb elszámol tízig, és ha ez megyen, akkor esetleg tovább számol, de ha ehhez éppen nincsen kedve, akkor benéz az ágya alá. Ha a pormacskákon kívül ott egyebet nem lát, keresztet vethet, és elkönyvelheti, hogy eszénél van még. Ha viszont elkezd képzelődni arról, hogy tulajdonképpen nem csak pormacskákat látott az ágya alatt, hanem mást is, akkor tudomásul veheti, hogy tornyosulni kezdenek a vihart hozó felhők a feje felett. Nos, egyetlen megoldás van ilyenkor: nem szabad hagyni, hogy a dolgok idáig fajuljanak. Ezt egy pszichológiai szakkönyvben olvastam, amit New Yorkban adott ki 2012-ben Whitesnake doktor, aki a kötet fülszövege szerint az egyik helyi magánegyetem jól fizettet professzora, s így saját pénzén jelenteti meg kutatásainak legújabb eredményeit. Ettől függetlenül és ettől elvonatkoztatva azt találtam a legjobbnak, ha személyesen meggyőződök a jól fizetett tudós igazáról, és felnézek a csillárra is. Úgy véltem, ha nem látok rajta angyalt, minden rendben van. Ezért hát fel is néztem rögvest. Angyalt ugyan nem láttam, de láttam a paplanomat, amint a csillár egyik vékony karjától kecsesen csüng lefelé, akár egy akasztott ember rózsaszínű pizsamában. Gyorsan a telefonom után kaptam, és felhívtam a lakótársnőmet. Felhívtam, mert nem hittem a szememnek, és segítséget kellett kérnem. Ő erre azt mondta, ne pánikoljak be, hisz a pasija szokta felrúgni a paplant a csillárra, miután hetekig nem látják egymást. Aha, adtam beleegyezésemet, mert ehhez már tényleg nem tudtam hozzászólni.