NEURÓZIS

Egy ideje már nem merek belenézni a postafiókomba, holott tudom, ez is az abnormalitás egyik megnyilvánulása. Csakhogy nem az én abnormalitásomé, elsősorban, hanem azé, akinek az ilyen-olyan fórumokon képviselnie kellene, de nem létezik, nem lát, nem hall és nem mozog, s azoké, akikhez fel nem, fogható egyedüllétemben kérdéseket intéztem írásban, mert élőben általában elérhetetlenek (számomra). Megkérdeztem például azt, mi az oka annak, hogy miután nagyon sok éve naponta bemegyek dolgozni, s naponta tisztességesen és lelkiismeretesen elvégzem a feladataimat (amiket általában saját magamnak állítok fel, jelölök ki), sőt, még haza is viszem a munkámat, mi több, most már én fizetek azért, hogy alkalmazott lehessek, osztályidegen rangom és címem elveszíthetőségének könnyű ígéreténél egyéb nem igazán jut nekem osztályrészül. 

Nos, válaszokat is kaptam. Ilyeneket: sorai kihatással lehetnek életének, karrierjének további alakulására (vigyázzon, mit beszél!), én nem vagyok illetékes a kérdésben, forduljon xy-hoz, én sem vagyok illetékes a kérdésben, forduljon yz-hez, én meg pláne, hogy nem vagyok illetékes a kérdésben, forduljon zx-hez, a helyzet egyáltalán nem rózsás, nincs megoldás. És ami a legjobban meghatott: vegye tudomásul, amit ír, az nyilvános. (Érdekes, hisz arra külön vigyáztam, hogy személyre szabott, névvel ellátott e-mail-címekre postázzam rövidke észrevételeimet, panaszaimat, segélyhívószámomat. Ennyit az átláthatóságról.) 

Megsúgom ezért önöknek, valójában titokban, a sok millió érintett háta mögött kívántam választ kapni kérdéseimre, kihasználva a nyitva hagyott kiskapuk adta lehetőségeket, megtréfálva az állampolgár jogait szavatoló alkotmányt és kijátszva a gyanús háttértevékenységeket ellenző törvényeket, mert úgy gondoltam, ha már minden engem érintő intézkedés a tudomásom nélkül rendeltetik el, akkor valószínűleg ügyem egy nagy misztérium, és mint ilyen, csakis kódolt szövegekben, ékírással és jelbeszéddel kérhetek tájékoztatást magamról, a jövőmről, és ugyanilyen rejtélyes módon kapok majd rájuk választ, akár a jósnőktől az ókori Görögországban.

Bizony mondom néktek, jobb volt a közérzetem a postagalambok idején, és úgy vélem, rettegéseimtől már csak akkor tudnék megszabadulni, ha felszámolnám a postafiókomat. Ha engedné a rendszer, meg is tenném.