„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. augusztus 3., hétfő

A felaprított roma bíró különös esete a borosjenői medikával



Uborkaszezonban különösképpen örvend az újságíró s közönsége a gyilkosságoknak, főként ha még szaftosak is. Nos, a hétvégén mindenkét csoport kielégülhetett, hisz a helyi orvosi egyetem egyik központi fekvésű bentlakása előtt feltűnt a semmiből egy feltrancsírozott idős roma férfi, akinek holtan is sikerült megdobnia a tikkadt városi polgárok hangulatát. A 65 éves cigány bíró Mercédesz típusú luxusautója csomagtartójában várta, hogy rátaláljanak, ami meg is történt, mégpedig egy véletlen folytán: ébredés után a kolesz kapusa ugyanis vértócsákat vett észre a folyóson, ezért értesítette a rendőröket. A nehezen, de mégis fellelt nyomok aztán elvezettek a felaprított Trifu Schrottuhoz, akiről kiderült, szép kis summákat fordított arra, hogy igénybe vehesse a pénz szagától eszüket vesztett csinos medikus hölgyek szolgáltatásait...
Érdekes mód ezúttal a tettesek is játszi könnyedséggel horogra kerültek, no nem az illetékes szervek ügyességének, szakértelmének tulajdoníthatóan, hanem csupán annak köszönhetően, hogy a két húsz esztendős erdélyi "fenevad", az egyházi iskolában és vallásos családban nevelkedett, orvosnak készült hátszegi legény, Raul Florea s bájos borosjenői barátnője, Carmen Bejan feladta magát. Igaz, a szerelmesek most egymásra mutogatnak és egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak a bűntény körülményeiről, történéseiről (a fiú például azt állítja, a függöny mögül nézte végig, mit követ el a barátnője), magyarázataik hihetetlensége senkit sem érdekel. Amiként arról is szólni félnek a médiában, hogy az áldozat a romániai roma közösség "felsőbb tízezerének" egyik meghatározó, dúsgazdag "építője", mondhatnók kulcsfigurája volt. Hogy miért pont egy ártalmatlan ifjú pár darabolta volna fel hirtelen felindulásból - féltékenységből vagy bosszúból - egy nagyobbacska, csontfűrészelésre alkalmatlan konyhakéssel, egy olyan helyszínen, ahol éjjel is jönnek-mennek a bérlők? Hát nem tudom.

5 megjegyzés:

Éva írta...

Mindezek után a világvárosi rangot már senki sem vitathatja el többé Temesvártól.

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Ide gyűlt be az ország összes gyilkosa, bűnözője. Nem vitás, jól érzik itt magukat, még védelemben, mentelmi jogban is részesülnek.

Do-Mi írta...

Nagyon téved,kedves Enikő !
Brassóban már a nyilt utcán "géppuskáznak" egymásra a maffiózók..
..szintén ilyen védettek...

Hogy jó hirem is legyen.
Ez a Kolozsvár áldott jó város.
Éjjel 23,30 és 01 óra közt nagyot sétálok szeretett nemölebemmel. Legalább két járőrkocsi elsuhan mellettünk,és legalább három sétáló őrssel találkozunk.Még lármázók sincsenek az utcán nemhogy maffiózók...(azok máshol, csendben...)
És tisztaság van kérem.Ilyen tiszta Kolozsvárt csak az aranykorban volt...és úgy fásitanak,bokrositanak,gyepesitenek

...meg teccenek tudni olyan nagy (olcsó és csúnya) lakóparkokat épitenek K-vár 20 km kerületében
hogy csak na !!!

Még Gőre Gábor biró úr is észre venné,hogy ide fog költözik 20 év múlva a kapitála...

Kzcsk mindkettőjüknek az ugorkaszezonban...

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Ó, a lövöldözést már megszoktuk. A Fratéliának nevezett városnegyed ilyen szempontból egy egész jó hely, mert rendesen felkészíti az embert az életre. Szinte golyóállóvá tesz, és lassan-lassan a páncélzata is kifejlődik itt az embernek. A zsaruk persze errefelé is járőröznek, de inkább bennünket figyelnek, nehogy kikezdjünk a szórakozásból fegyverkező haverjaikkal, vagy betörjünk a saját lakásunkba.

Do-Mi írta...

Egészen "feldobódtam" a hirtől!
Szóval,az "évolució" nem áll meg !
Új faj van a láthatáron : a "sajátgolyóállóbőrpáncélját" magából kinövő embertipus !

...és akkor azt le se lehet vetni ?
bruhaha !

Na ja,hogy a járörök kit-mit figyelnek..."a csendet"...az jóóó !
Hátméghasiri...