„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. szeptember 5., szombat

Hullák az akváriumban

Gumitalpú cipőben és falfehér pelerinben caplatott előttem az okostojás halottkém. Köpenyének titkos zsebében súlyos kulcscsomók zörögtek méltóságteljesen, alkalomhoz illően csóválták ovális fejüket. Kettőnket közben le-fel, fel-le vitt az utunk, bele a vaksötétbe, a síri csendbe, az orvostudományi egyetem pincéjébe, az elhunytak és eltévedt lelkek szűkkörű birodalmába. Fogja be az orrát, bűz lesz, súgta, búgta, aztán kitárta az ajtót, jobban mondva: tolta, nyomta. Nagyot pattant erre a zár, aztán lőn világosság! Poklok fekete kapuja nyílott meg ekként, és mégis, színes látvány tárult elénk. Szemgolyók, szívek, fülek és csípők pikáns kemikáliákban szunnyadoztak szerteszéjjel a véres szertárféleségen, mégis számomra valódi élményt jelentett ez, bizony, noha nem tagadom, nehezen tűröm el a rendetlenséget. Nem is csodálom, hogy a tapasztaltak hatására a vérnyomásom leesék, hisz a vegyszeres kezelések ellenére rendesen illatozott itt a psziché, akár a temetőben a rosszul elföldelt emberi veszteség. Jobbra is meg balra is szikrázó elmék lebegtek az undorító sárga löttyel teli befőttesüveg-gyűjtemény belsejében, mindezek viszont csak a terepszemle várható meglepetéseire figyelmeztettek. Hisz a döbbenet, amelyben a következő percekben részem lehetett, szavakba gusztán nem önthető, ezért most inkább mellőzendő. Poshadt májak, vesék és vastagbelek, akváriumszerű medencékben ázó hullák szolgáltatták készülő riportomhoz a tematikát. Ez itt egy nyelv, látja?, az meg egy láb, miből csontfoszlányok és erecskék csüngenek alá, hörgött az idegenvezető szerepében tetszelgő bonctanász, így folytatván: célunk az ember tudományos megismerése, a humánum dicsérete, csupa szépség, élet és fenséges színparádé; emberünkről éjt nappá téve (vagy fordítva) hámozzuk le rétegenként a fölöslegest, képéről a bőrt, bőréről a szőrt; ezt itt ni mi lenyessük, azt meg ott bevarrjuk, kukkantson csak ide, mily érdekes, nemde?, a testet élvezni tudni kell, jól tanulja ezt meg!, figyelmeztetett bárddal a kezében dr. Hentes. Ne nevessen, kérem, kérte, miközben az emóciótól a térdem majdnem összecsuklott, universitasunknak ebben a termében rejlik az alaptananyag, fontosabb eme stúdium minden egyébnél, tudniillik óriási problémák, életveszélyes szövődmények származhatnak abból, ha a hibás koponya helyett a medikus az ép farcsontot preparálja, elmélkedett az öreg állát mellére hajtva. Nem ad pénzt az elnök bá, bökte ki végül nyűgének okát, miből vásároljunk hát újabb hullát?, gondban vagyunk, érti?, sírgyalázókat kellene emiatt illegálisan leszerződtetni, nyafogta, s szerszámával lecsapott a hanyatt fektetett halott méregzöld torkára. Pompás egy példány, jegyezte meg örömteli pofával. Fél óráig öklendeztem utána a dupla nullásban.

2 megjegyzés:

Várday Béla írta...

Nagyon jól adtad vissza a hangulatot!

Gurzó K. Enikő írta...

Igyekeztem.