„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2014. január 31., péntek

Ciántechnológia Borson?*


A Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökségből kiszivárgott hírek szerint ciántechnológiás eljárással dolgoztatna az a multinacionális cég, amely Bors határában kezdte felépíteni második romániai gyárát. Noha a Faist Mekatronic Kft. vezetősége állítja, az eljárás, amelyet használna, a létezők közül a legbiztonságosabb, a Nagyváraddal szomszédos község tanácsának több tagja is megkérdőjelezte a külföldi beruházók szavahihetőségét.


A Faist Mekatronickal szembeni önkormányzati bizalmatlanságot az váltotta ki, hogy a vállalat a szükséges építkezési engedélyek beszerzése nélkül látott neki leendő borsi kirendeltségének kialakításához. A betonfalak egy része már állt a nemzetközi út mentén Bors és Biharszentjános között, amikor a tavaly nyáron a község polgármestere, Bátori Géza megálljra szólította fel a beruházókat. Utóbbiak azonban tovább folytatták és folytatják még ma is a megkezdett munkálatokat, jóllehet időközben egy pénzbírságot is ki kellett fizetniük a már említett ok miatt. A jóváhagyást egyébként azóta sem kapták meg. 

A Faist-csoport bűnét súlyosbítandó az is kiderült, hogy valamely ipari művelet során a gyárban ciánnal is dolgoznának. Erre akkor derült fényt, amikor a megyei környezetvédelmi ügynökség egyik alkalmazottja aziránt érdeklődött a borsi tanácsnál, hogy tudnak-e róla, mit és hogyan is fog ez az üzem gyártani. Mivel az információ nemcsak hogy szenzációsnak, de mindenekelőtt hihetetlennek tűnt, az önkormányzat úgy döntött, leellenőrzi annak valóságtartalmát. „A polgármesteri hivatalhoz a tavaly szeptemberben benyújtott kérvényből az derült ki, az olaszok fémmegmunkálást fognak végezni borsi létesítményükben. De mivel a törvények betartása nélkül telepedtek meg a község területén, utánanéztem, mit fed a nyugaton ismert és elismert cégnév. A világhálón bukkantam rá arra az álláshirdetésre, amelynek értelmében a Faist Mekatronic Kft. vegyészmérnököt és galvanizáló szakmunkásokat alkalmaz. Igazán gyanússá ekkor vált az ügy” – nyilatkozta a nagyváradi Reggeli Újságnak** Nagy Máté András helyi tanácsos. 

A beruházók terve természetesen futótűzként terjedt el a községben, a lakosság beszélni és érdeklődni kezdett a nyugalmukat megbolygató „olaszokról”. „Már maga a cián szó szöget ütött az emberek fejében, jóllehet sokan azt sem tudják, mi az. Arról viszont mindenki tud, mi történik Verespatakon, és mi történt annak idején a Tiszán” – magyarázta Nagy Máté, akit a titokzatos „olaszok” a múlt héten személyesen is megkerestek (de információk szerint nemcsak őt) azzal a nem titkolt szándékkal, hogy győzzék meg, támogassa őket törekvéseikben, mivel a módszer, amely egyfajta ciántechnológia, a legbiztonságosabb a világon. Ezt egy dokumentumfilm levetítésével igazolták. A Faist Groupnak ugyanis Nagy-Britanniától Németországon, Svájcon, Franciaországon és Olaszországon át az Argeş megyei Topoloveni-ig számos üzeme, gyára, műhelye és csarnoka van. Borson állítólag számítógépekhez gyártanának különféle tartozékokat. Ilyen vonatkozásban az önkormányzati képviselő azt sem zárja ki, hogy a Faist-csoport a szintén Borson letelepedett Celestica egyik helyi beszállítója lenne.

A múlt heti találkozóra a cég olasz marketing-igazgatója, Claudio Pezzimenti amúgy azért kerített sort, mert néhány nappal korábban lakossági fórumot tartottak a községközpontban, amelyet a környezetvédelmi ügynökség szervezett, és amelyen az összegyűlt polgárok tiltakozásuknak adtak hangot. „Lényeges szempont, hogy a borsiak zöme zöldség- és gyümölcstermesztő, a váradi piacokon áruló őstermelő. Félnek, hogy a gyár megnyitását követően nehezebben értékesítik majd a termékeiket” – mutatott rá Nagy Máté, hozzáfűzve: a lakossági fórum hangulatán az is sokat rontott, hogy a polgármesteri hivatal még a tanácsosokat sem értesítette felőle, így csak egy maroknyian nyilatkozhattak arról, mit gondolnak a befektetésről. Márpedig az illegalitásban lévő olaszoknak szükségük van a környezetvédelmi ügynökség engedélyére, az ügynökségnek pedig kötelessége figyelembe venni az érintett polgári lakosság, no meg a tanács véleményét, álláspontját. 


Bátori Géza borsi polgármester a napilap megkeresésére elhárította azokat a vádakat, miszerint engedett a multinacionális cég nyomásának. Fenntartja: a gyárban végzendő munkálatok potenciális veszélyt jelentenek Borsra, ráadásul a cégvezetőség hiteltelenné tette magát azzal, hogy nem ahhoz a munkafolyamathoz kért jóváhagyást, amit a létesítményben meg szeretne honosítani. „Ha bekövetkezne egy baleset, például az egyik munkás kiejtene a kezéből egy ciános bödönt, s a méreg a talajba jutna, biztosan nem én lennék az első, akit erről értesítenének. Az esetre csak húsz év múlva derülne fény, akkor, amikor a vállalatnak már csak hűlt helye lenne Borson. A szennyezett talajvízzel pedig már semmit sem lehetne kezdeni” – húzta alá Bátori. 

A lap értesülésének megfelelően Pezzimenti gyárlátogatásra invitálta az önkormányzat „legrenitensebb” tagjait, akik viszont úgy határoztak, csupán testületileg tesznek eleget ennek a meghívásnak, nehogy kelepcébe csalják őket, majd gyanúba keveredjenek, és egyesek rájuk fogják: meg lettek vesztegetve. Most arra várnak, hogy a polgármester hívja össze a tanácsülést, mivel a legjobb az lenne, ha annak keretében vitatnák meg, mi a teendő. Bátori ellenben kérdésünkre azt válaszolta: a testület egyszer már elutasította az „olaszokat”, akik részt kívántak volna venni a tanácsülésen, hogy plénumban adják elő érveiket, de nem nagyon van miről tárgyalni velük, amíg a törvények, a tanácsi határozatok és a lakossági akarat megkerülésével próbálnak célhoz érni.

Gurzó K. Enikő
Reggeli Újság 

* kíváncsi lennék, vannak-e az ügynek fejleményei
** a Dénes László-féle régi napilapnak

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

http://micheledelcampo.wordpress.com/2013/10/13/the-ships-of-poison/