A kétfejű sas árnyékában

Gordon Childe szerint a társadalomban élők olyan eszméknek is adnak nevet és olyan eszmékről is társalognak,* amelyeket sem látni, sem szagolni, sem érinteni, sem ízlelni nem lehet. Noha egyértelmű, hogy csupán társadalmi termékekről van szó, használóik úgy tesznek, mintha ezek a szavak létező tárgyakat, kézzelfogható entitásokat jelentenének. Az ehhez kapcsolódó látszat valójában az, hogy az embere­ket sokkal fáradságosabb és kitartóbb tevékenységre ösztönzi a kétfejű sas, a halhatatlanság vagy a szabadság, mint a legzamatosabb banán.

* így például a kétfejű sasról, a mannáról, az elektromosságról, az okokról és egyéb böszmeségekről

De honnét itten ennyi magyar?

"Az ördög tudja, talán még a háborúból?"

Hogy a* METANASTA JAZYGESEK nem Németek, hanem Sármaták voltak, azt ela*nyira tudják ma a* Tudósok, hogy semmi kutfőkből nem kell bizonyítani. Ámde ha a* mai JÁSZOK a* METANASTA JAZYGESEKTŐL származnának, kétségkivül a* Sármata nyelvet és szokásokat, mint más Magyar Országi SZLÁVOK és NÉMETEK tettek, ma is igen gondosan fen tartanák. Kaprinai +, úgy látszik, tsak gyanitotta, de még sem merte kimondani, hogy a* METANASTA JAZYGESEK Tót Nyelvű Népek valának.   

Horvát István, 1829

Ám ez sem kizárt.

Infókért katt ide.

+ Stephani Kaprinai, Historia Diplomatica temporibus Mathiae de Hunyad Regis Hungariae. Vindobonae, 1771. 4. Parte II., pag. 313-314. Nota 2.

Pég hallám, a pitarba szamóklál a beste kutyája

- Jó regget szomszídasszon! 

- Aggy-Isten! 

- Hát felkehettek? 

- De fel ám! 

- Vótak tennap a templomba? 

- Nem biz én, pég hallám, hogy derík egy perédikácziót tett a pap. 

- Tett bizony! Oszt tuggya ken szomszídasszon, még aszt is kipapolta, hogy aszongya, mindenki ojan gúnyába járjík, a mijen azű soráho való. Oszték tuggya ken, a ránczos csizmás Erbalognak* a felesíge meg a jánya csak úgy pirút bele, mer mán hogy űk urassan őtözkönnek. Nem is tom, mire való az a zúri viklér, meg az esteklis** topánka, de meg tuggya, még borostűje*** is vót a jánnak, hogy a perézs egye meg.

- Tuggya feki! Mán én is aszt tartom, elíg a jánnak, ha kaláris van a nyakába, meg egy szíp, takaros módi kendő, de a ziberok**** mán csak uraknak való. 

Isz ki ne Bodri! Hogy a varjú egyen meg! Hát nem a pitarba szamóklál a beste kutyája?! 

 

Heyer Arthur: [bihari] Magyarok (akvarell)

* R. Balogh

** magassarkú

*** brostű

**** Überrock

Miből lehet tudni, hogy esni fog?

A macska bolondul ugrándozik és a hátsó lábával a fülét vakargatja.

A kutya oktalanul ugat, a csontot eldugja, a földet dühösen túrja-kaparja.

Az elhessegetett legyek vissza-visszatérnek. 

Továbbá: a szarvasmarha bevonul az istállóba, a disznó megállás nélkül röfög, a ló fújtat, a szamár ordibál, a tyúkok a porban hemperegnek, a darazsak elbújnak, a rigók hallgatnak, a sirályok a partok mentén gyülekeznek.

Nem utolsó sorban: a kétlábú észlény a szokásosnál is kiszámíthatatlanabbul viselkedik.

Elismerést érdemel

Én kezdtem megenyhülni, ő pedig kezdett jól játszani.

Észrevettem, hogy kivételesen arányos, elegáns csontváza van, karcsú combokkal és szép lábszárakkal. A nyaka hosszú és telt, a gerince homorú, a járása hullámzó, a mozdulatai harmonikusak.

Meglepett, hogy okos válaszokat kerekít csacsi kérdésekre, s az állatok iránti szeretete is őszintévé vált. 

A jól táplált nő, aki szembe jött velem térdig érő fehér ruhában, egy valódi fekete macskát ölelt magához. 

Így a film, amit néznem kellett, egyre üdébb és tarkább lett. 

A bő gatyát, a ködmönt és a cifraszűrt megtartották

A felső Fekete-Körös-völgy lakóinak esetében nem kétséges, hogy a románok viselete archaikusabb változatokat őrzött meg a magyarokénál, amiként az sem, hogy az újabb elemeket* mindig a magyarok közvetítették a románok felé.

 hétköznapi  román viselet

19. sz. vége / 20. sz. eleje, Belényes környéke

Magyar Néprajzi Múzeum

A két etnikum közötti mentalitásbeli különbségek leginkább a ruházat díszítésében mutatkoztak meg. Míg a református magyarok a puritánabb formákhoz ragaszkodtak és az egész vidéken többé-kevésbé azonosan öltözködtek, az ortodox, illetve görög katolikus románok a cifrázást kedvelték, és szinte falvanként más-más dekorációs motívumokat alkalmaztak. Ez annak tulajdonítható, hogy a tömbmagyarságtól elszigetelt Körös-völgyiek ennek az egységességnek a megőrzésében látták vallási és nemzeti megmaradásuk biztosítékát, a román falvakban viszont a viselet elsődleges funkciója a megkülönböztetés volt.

* így a süveget idéző kalapot, a borjúszájú ujjú inget, a mérsékelten bő gatyát, a gubát és az egyszerű subát, sőt, néhány településen a zsinórozást is

Sáros üdvözletek!

Hét napja dagasztom Szombatság, Rogoz, Drágcséke, Tasádfő, Korbezd és Kotyiklet sarát. Hiába, ez az ország legérdekesebb része a népzene szempontjából. Itt minden ősi. Kotyikletnek például sosem volt iskolája, sem papja, egyetlen ember sem tud írni, sem olvasni. Mintaközség!

Sáros üdvözletek!

Bartók Béla

1911. december 31.

Mondom, plagizálták

Az eredeti történetet Lázár Béla jegyezte le Budapesten 1918-ban

egyik sokszor citált könyvének 106. és 107. oldalán

eképpen:

Donáth* egy alkalommal feltűnő lelkesedéssel érkezett meg az Abbaziába**. Társai faggatására végül lihegve elmesélte, hogy bizony nagy felfedezést tett Budán. 

- Mit fedeztél fel? - kérdezték tőle. 

- Azt, hogy teret neveztek el Rólam, a Donáti teret... 

- Bah! - mondta erre Fényes Adolf. 

- Egy egész teret?! Vágóról már két hidat is elneveztek Pesten... 

- Hát persze - jegyezték meg többen is -, a vágóhidakat!

A párbeszéddel egy másik, jóval későbbi forrásban is találkoztam. Ebből viszont Lázárt, Donáthot, Fényest, Pestet, Budát és az Abbáziát sajnálatos módon teljesen kicenzúrázták, a szereplők szavait mások szájába adták. Persze ráfoghatjuk a korra. És az életkorra.

De ne, ne, ne, azért csak ne fogjuk már rá. 

Inkább töröljük.

* Donáth Gyula szobrász

** ti. a kávéházba

Az éj, az éj, az éj. Maga a romantika

Az írónak elsősorban törölni kell megtanulnia, mondta Kosztolányi. Példát is említett. Egyszer egy jól szituált dilettáns tollforgató elbeszélését kellett meghúznia. Az első mondat így hangzott: „A Nap puffadt aranykorongja haldokolva csorgatta kincses vérét az ájult vidékre”. Kosztolányi először a Nap nagybetűjét javította ki kicsire, majd dolgozni kezdett a szöveggel. Végül annyit hagyott meg belőle, hogy „Alkonyodott”. Majd ezt is átírta arra, hogy „Esteledett”. De amint tovább olvasta a történetet, észrevette, hogy a következőkből ez is kitetszik, ezért a megmaradt mondatrészt is törölte.

Aki még ma is küzd vele: Kemény István.

Hungarian beauty

Hosszú szőke hajam volt, középen kétfelé választva, de mindkét felén hullámos és mellig érő, tele selyemrugókkal. Amikor a nap reám sütött, a fejem az alföldi nyári szénaboglyához hasonlított, ízzott, világított. Rajta alacsony homlok lapult, színben a körömkefém fehér csontlapjára hasonlított. Lágy, szürkés szemöldököm halk precíziójával és reszkető amőbaszerűségével a lényegemet őrizte, formai tartalmamat: az orr táján hirtelen megvastagodott és tömötten bársonyossá lett, mint a barka, a halánték felé hosszan, szinte búgva elnyúlt, de nem éles-tapadó csíkban, hanem puhán és vágatlanul. A szemem hosszúkás volt, mint a fizikakönyvben az üveglencse keresztmetszete, a szemgolyóm fehérje és sötétje közé nem ékelődött be éles kontraszt, pupillám körül a gyűrű puhán hullámzott, úszott. Messzebbről jött ez a szem, mint az arcom, valahonnan, ahol nincs fény és árnyék, csak a távolság érzése valóság. A szemem maga volt a nézés. 

Az ilyen arcokat szabályos szépségnek szokták nevezni, s a legtöbbször megfilmesítik vagy megosztják a facebook-on. Ki-ki magának, ha másképpen nem.

A természeten túl léteznek festők is, akik sokkal plasztikusabban ábrázolják az éleket és a kontúrokat azáltal, hogy mellőzik a határvonalakat, sűrítik az árnyéksávokat és gyarapítják a kereszteződéseket.