„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. március 3., kedd

A postás egyszer sem csenget

Édes bosszú
Különleges, mondhatnók különcködő, fura fazon az illető. Ha esik, ha fú’, büszke tartású, bajuszos őfelsége nyikorgó, rozsdás ruszki bicajon gördül be a sorunkba, olyanféle összetákolt ócskavason, amelyért nem kár, ha a csóró rászorulók, a kukázók meg a szociális segélyosztókon élősködők puszta véletlenségből, haszontalan kacatnak, kihajított háztartási lomnak nézve lenyúlják. Biz’isten, a kerékpár kormányán himbálódzó bőrtáskába gyűrt lapok fele többet ér a bringánál. No meg a bringa uránál, hisz őkegyelme, bár házas ember, igen nagy előszeretettel udvarolgat az újságok előfizetőinek, akik többnyire már feleségek. Főként a csicsás, telt idomú vörösnek csapta nyaranta hősszerelmesként a szelet, annak a puccos, kikent-kifent, gumiarcú dámának, aki ugyan nem a legfiatalabb, de nem is a legvénebb, nem a legszebb, de nem is a legcsúfabb a negyedben. Hogy mégis mit evett rajta a postás bácsi, mi az ördögért vállalta a drámai lebukás pereskedésekkel végződő s vagyonelosztással folytatódó kockázatát, azt nem sikerült megfejtenem. Mindenesetre a túldíszített némbert naponta megleste az utcasarkon, izgatottan kísérgette jobbra-balra, hogy aztán, néhány óra múlva fáradtan, szomorúan és csapzottan kísérje haza.

Egyszer meg is itta a levét e délutáni műveletnek, hisz az égbe nyúló szürke panelek mögül hirtelen előkerült a beszédes felesége, aki nagyon, de nagyon összeszidta, talán még fel is pofozta. Jól tette, hallottam innen-onnan, és helyeseltem, mert így legalább volt min csámcsogjanak egy ideig az unatkozó környékbeli hölgyek, akik amúgy is már régóta ki vannak rá bukva. Őkegyelme ugyanis csak néhányukat kedveli, s csak a mutatósabbakat szolgálja ki, lévén, hogy évekkel korábban érkezésekor a nejek, akik akkor még csinosak és frissek voltak, vagy ágyban fekvő betegnek, vagy pedig gondterheltnek tettették magukat, gyorsan és fennhéjázón lerázták, szívélyességét pedig még borravalóval sem jutalmazták. Bosszúból ő akkor elhatározta, bizony kibabrál velük, és amikor már nagyon akarni fogják, amikor már irtóul rá lesznek szorulva, akkor utasítja majd őket vissza. S nem fogja nekik házhoz vinni a nyugdíjat meg az állami alamizsna egyéb fajtáit, hadd álljanak érte órákig sorban a levegőtlen, sötét és pacsuli illatú külvárosi postahivatalban, hadd lássák, mekkora az ő hatalma, ereje, fölénye. S érezzék is. Célja ezzel persze az volt, hogy a házi sárkányok ártatlan bárányként kérjenek tőle bocsánatot, és térden állva, kúszva, esdekelve imádkozzanak a Szűzanyához, pénzosztáskor róluk se feledkezzék meg a postás, az édes.


Szoknyapecérünk azonban rendesen becsapódott, mert áldozataira hatást ekként nem gyakorolhatott, szokásba, divatba azok nem hozták a jattolást.


Az egyenruhás pimasz férfiú eme bukásain mostanság úgy teszi túl magát, hogy a szépasszonyok körülzsongása helyett pálinkázni ül be a kerület legszebb bérházának földszinti szárítójába, ahol a férjek egyike illegális borbélyműhelyt üzemeltet cigány lakosok számára. De mivel vágni- s borotválnivaló csak ritkán akad, szabad óráiban a tulaj szalonját kocsmává nyilvánítja. Ilyenkor örvend igazából az áldott levélkézbesítő, mert úgy véli, revansát ez a megoldás fogja leginkább tökélyre vinni. Hisz attól, hogy a családfők szabadidejüket ott és vele töltik, ismételten felkapják a vizet a kapzsi, bestia fehérnépek, mérgükben pedig szinte minden este egymásnak mennek.



MINDEN JOG FENNTARTVA.

4 megjegyzés:

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

Do-Mi legutóbbi üzenete a bandának:

Végre egyetértünk !

(MI MINDIG EGYETÉRTÜNK, különvéleményünk CSAK LÁTSZAT.)

Erre úgy elkapott a lelkesedés mint Yossariant mikor az anabaptista pap meglátogatta a korházban...és elhatároztam,hogy küldök egy kis humort...mert amig nevetni tudunk addig ...addig nem győzhet le senki...

válság...

Ha valakinek problémája lenne a jelenlegi pénzügyi válság megértésével, a következő sorok segíthetnek:

1. Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10$-ért.

2. A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az erdőbe összefogdosni őket.

3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért 10$-t. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdőben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy 20$-t ad egy majomért. A falusiak fellelkesültek és újra elmentek majmokat fogni.

4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot fogni.

5. Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, de sürgősen el kell utaznia egy kis időre, addig egy helyettese fogja őt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat.

6. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom nektek darabját 35$-ert, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50$-ért."

7. A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az összes majmot.

8. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint azelőtt.

Isten hozott a Wall Streeten...

sat. írta...

hát mi tagadás: igazán büszkeséggel töltnek el a nemünk díszpéldányi, a postás csakúgy, mint a spekuláns. Köszönöm, h. bészámolál rúlok.
az előbbibül legalább képet alkothatám arrul es, mi vár rám, ha úgy döntnék, én es koslatni fogok..
az utóbbi eseti + akkor lész fölhasználható, ha kitérek hitembül.
minden jóut kívánok továbbra es hálás köszönettel glosszáidér'
s tisztelettel Irántad

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

Kösz.