„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. március 27., péntek

Díszcsomagolás

A sznobok néha kiszámíthatatlanul működnek. Temesváron például nem kellett sorban állni a Szépművészeti Múzeum előtt, amelynek földszinti termeiben az idén nyáron (sz. m.: a tavaly) kevesek által látott Dalí-munkákat állítottak ki. A légüres tér, a kényelem persze elősegítette a műélvezetet, mert a grafikák komótosan voltak megtekinthetők, belőlem mégis kibukott a kérdés: a bánsági nagyváros, mi több, Erdély és a Partium fölöttébb büszke lakói számára már a Salvador Dalí sem elég nagy név? Aztán közvetett válasz gyanánt a fülembe jutott: mértékadó körökben a katalán festő ugyan jól „pozicionált”, ám a hír, hogy nem a főművek, „csupán” néhány grafika, könyvillusztráció érkezett Temesvárra, kiábrándította, dacossá tette a kisszerű népeket. Azok is, akik jegyet váltottak (10 lejért, vagyis nevetségesen kicsi összegért), kétségekkel lépték át az intézmény küszöbét. Rosszul tették. A legközelebb Törökországban megszemlélhető kollekció anyaga ugyanis – nehéz hozzáférhetősége okán – kihagyhatatlan lehetőséget jelent az általánosan elfogadott, már-már kanonizált Dalí-kép cizellálására.

„...én szürrealista vagyok”


Noha az Irracionális meghódítása című tárlat 125 litográfiáján megjelenő álomszerűség nem a művész egekig magasztalt szürrealista korszakának a jellemzője – hisz nem lelhetők fel benne olvadozó órák, ízeltlábú elefántok, kitámasztott testrészek –, a luxemburgi magángyűjtemény üzenete végtelenül tág, és virtuóz rajztudás által bátor színskálán fogalmazódik meg. A grafikák egy része ugyanis irodalmi művekhez – sajátos stílusban készült – illusztráció. Márpedig Dalíról tudni érdemes: csak olyan szellemiségű műveket illusztrált, amelyek szárnyakat adtak áradó képzeletének, delíriumos asszociációinak, fantasztikus humorának, erotikus érdeklődésének, egyéni logikájának. Kiváltképp érdekes a Cervantes Don Quijotéjához készített, 1968. évi sorozat, mert ebben technikai újítását, a bulletizmus vívmányát használja fel: a pigmentanyagot mintegy szétrobbantja a papíron, s ezáltal lebilincselő festői hatást ér el. Ebben az időszakban, vagyis a luxemburgi orvos gyűjteményét alkotó munkák keletkezési periódusában Dalí már tudatosan formálja imázsát, csiszolgatja alkotó módszerét, szavakba önti egyik leggyakrabban idézett érzékletes szállóigéjét: „A szürrealisták meg köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok”.


Meghatározónak tekinthető a Luis de Bunuellel való együttműködése is, mivel kapcsolatuk döntő fordulatot eredményez pályáján. Híres filmjei, díszletei és kisplasztikai tevékenysége mellett alkotói erejének a zömét ugyanis ezekben az években a grafikai s könyvművészeti munkásságnak szenteli.


Vagy tán „a folyamatos intellektuális merevedés állapotában élő” művésznek a De Sade által képviselt perverziók iránti fogékonysága tartotta távol a többnyire csak álszent társaságokat a még friss, zsenge, fel nem fedezett és teljességében át nem tanulmányozott temesvári múzeumtól? Az attól való félelem, hogy az, aki azt állítja, a szexuális szorongatottság a művészi ábrázolás alapja, csakis a sátán cimborája lehet?





Törött orral a bárd nem énekel (csupán az életéért rimánkodik)

A kiállítást megközelítőleg ötezren nézték meg, ami Temesvár terjedelméhez és állítólagos jelentőségéhez képest majdhogynem a semmivel egyenlő, ám ami a bevételt illeti, az intézmény megdöntötte önnön rekordját, ezért köszöni szépen, jól van. Kritika kevés született, építő jellegű önreflexió talán még a kötelezőnél is kevesebb, a gatyába rázó figyelmeztetések pedig apróságokról szóltak. Közelről szánalmas, távolról viszont megindító e kép. A kudarcot szinte senki sem érzékelte. Sem kint, sem bent. Sem a múzeumon kívül, sem a múzeumon belül, így a fenntartó, a megyei önkormányzat „szakemberei” sem. Márpedig a közgyűjtemény első jelentősebb tárlatzárója utáni indító lépésként azt kéne meghatározni, kinek és miért van szüksége az intézményre.

Az attitűddel, a feladathoz, feladatmegoldáshoz való viszonyulással tehát súlyos, igen feltűnő s totális csődhöz vezető gondok vannak. A fejlett, „civilizált” világban például a tervezők, ötletgazdák éppúgy kultúrpincérek, mint a végrehajtók – terepen dolgoznak, nem pedig az egyes intézmények folyosóin csicseregve kávézgatnak, ezért tudják, mekkora erőbedobás szükséges egy-egy projekt sikeres végigviteléhez. Ők két kezükkel hozzák létre álmaikat, ha kell, részt vesznek a gyártási folyamatban, fúrnak-faragnak, fát hasítanak, és csak miután mindennel készen vannak, ülnek le diskurálni, játszani, inni. Művészek, varázslók, ezermesterek és gyermekek egy személyben, akik nyomot hagynak maguk után, nem hulladékot. Olyanok, akiket idehaza munkamániásnak csúfolnának, odaát viszont embernek neveznek.


Mostanság a legfőbb felvetések tehát: mi lesz az érdeklődőkkel, és azokkal, akik érdeklődővé válhatnának? Ki vezeti, bátorítja, irányítja majd őket és miként? Meddig marad még a palackban az évtizedeken át terrorizált közszellem? Lesz-e reflektálás a globalizációra, a kulturális és információs káoszra, a rasszizmusra, a fizikai, szellemi nyomorra, a környezetszennyezésre?


Természetesen még nem tudni, mi a terv, mi a cél. Nem tudni, mert a felsorolt kérdések politikusnak, felelősséggel és ranggal felruházott aktatologatónak még nem okoztak álmatlan éjszakát Romániában a legújabb kori palotaforradalom óta. Néhány reprezentatív épület átadása, idős művész kitüntetése nyilván nem nevezhető kultúrpolitikának, kulturális koncepciónak. A művelődési intézmények már nem találkozóhelyek, hanem csupán az önreprezentáció cirádás helyszínei. Mert van bennük vörös szőnyeg, rengeteg bársonyszék meg tükör. De nincsen gyerekprogram, mert nincsenek képzett múzeumpedagógusok. Nincs vetítés, nincs műhelytalálkozó, nincs nyilvános fórum, nincs vetélkedő, nincs ez, nincs az. A közgyűjtemények kapcsolata az iskolákkal abban merül ki, hogy a szervezett csoportokra jobban odafigyel az őrző-védő testület. Pedig ha a nebulók kellemetlen élményekkel távoznak a múzeumokból, akkor húsz év múlva marhaságnak fogják tartani a szórakozás, kikapcsolódás eme fajtáját.




Vagyis: sem a tartalom, sem a csomagolás nem áll köszönő viszonyban a valós helyzettel. Mert nincs is helyzet.

(folytatás: itt)

13 megjegyzés:

Alternative Revelation írta...

Kedves Enikő!
Itt sem más v. jobb a helyzet.
Bár előző írásodból szinte következik./következtetni lehet az okokra, miértekre /
Régen rosszabb volt a helyzet, mert az ilyen kiállításokat, hivatalból,meg ideológiai alapon nem is támogatták. S lám most megnézhetem, de minek vagy megnézem mert kötelező ismerni /sznobizmus/. Bevallom rém fárasztó gondolkodni egy filmen, amiben "nem történik semmi" vagy olyan könyvet olvasni amit "ismerni" kötelező /Eltűnt idő nyomában/ s nem is nézik meg és nem is olvassák csak kivonatot vagy ismertetőt /prospektust/.
Tudok olyat ki büszke tudatlanságára s oly helyen üldögél, mely egy város irányításáért felel. Gondolod Ő majd cselekvője lesz, annak mit hiányolsz! Nem akarom, bár leírom, hogy politikusaink is oly szürkék, mint azok kik többségben rájuk testálják az ország irányítását, csak "mítoszt" akarnak teremteni, hogy Ők a kiválasztottak.
Hogy nem tesznek semmit? De néhány kötelező díjakat /"Díszcsomagolásba"/ kiosztanak s "-Ezt is letudtuk - mosoly." lehet azt sem tudják kinek, miért!
/Most ennyit./

Üdvözlettel és Maradok Tisztelettel Néked

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

Kedves A. R.!
Előre köszönöm a folytatást is.
Szép estét.

Éva írta...

Talán a véletlen műve, de mostanában mindig jól időzített írásokat olvashatok tőled, ugyanis a téma az idei múzeumok hosszú éjszakájának rendezvénysorozata kapcsán engem is elgondolkoztatott. Itt Németországban jókora hagyományra tekint vissza, minden magára valamit is adó város megrendezi, 21-én szombat éjjel közel 28ooo-en látogatták a stuttgarti eseményeket ill. múzeumokat, ilyenkor még a különböző nemzetek kulturális intézetei is bekapcsolódnak a programokba, 14 eurós belépőért annyi múzeumot látogathatsz, amennyit bírsz, persze az ember a második, de legkésőbb a harmadik után feladja, mert elfárad, de a lényeg talán az, hogy az embereket kicsit megmozgassa. Mostanában az a gesztus is nagyon méltányos, amely a tartományi főváros szépművészeti múzeumának a kezdeményezése, tavaly ősszel átrendezték a képtárat, ezért júniusig belépő nélkül látogatható, annyi időt tölt bent az ember, amennyit csak akar, kivéve az időszakos kiállításokat, mindezt azért tehetik meg, mert neves környékbeli szponzorok készek a kieső pár milliót a saját zsebükből pótolni. Talán kicsit utópisztikusnak tűnik mindez az otthoni helyzethez viszonyítva. Az emberek, (persze meg is tehetik, szó se róla, bár 1o lej sem világrenegtő összeg ) másképp viszonyulnak a kultúrához, és ha mondjuk egy környező kisváros Rembrandt rézkarcaiból kiállítást rendez, mindenki tolong a környékről, senkinek sem jutna eszébe, arra hivatkozva, hogy nem festményeket láthat, elmaradni az eseményről... Időre, szoktatásra, kezdeményezésekre, és persze nem utolsó sorban sok-sok pénzre lenne szükség odahaza..
Köszönettel
Éva

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

Én is köszönöm.
A 14 eurós lehetőségről még nem hallottam, de tetszik. Az is, hogy nálatok az állandó kiállításokat is átrendezik időnként. Persze nálunk a fejekben kéne mindenekelőtt rendet rakni, takarítani, s csak utána a tárlatokban. A két nép mentalitásbeli különbsége óriási, genetikailag másként kódoltak. Vagyis nem csupán a nevelésben keresendők az okok, azt hiszem.
Kellemes hétvégét mindannyiatoknak.

Alternative Revelation írta...

Kedves Enikő !
Az éremnek két oldala van.
Talán túlságosan is elítélő voltam a sznobokkal kapcsolatosan.
Mert annyi előnye van, hogy legalább tudják, ismerik azokat kiket "kötelezően" ismerni kell, bizonyos körökben, s talán még megváltozhat, s kíváncsiság fölülemelkedhet.
Hogy "rácsodálkozzunk" a színekre, formákra, a művészet olyan "gyermeki tiszta" még nem "fertőzött" világlátást igényel.
Ezt a módszert Nehéz visszaszerezni. Legtöbben az értelmét fürkészik, holott a színekre, vagy nyelvi játék az mi csodálatos vagy a zenének "csak úgy" átadni "magunkat" a hangok sodrásának, kavargó érzéseknek.
Mellesleg én is sokszor esek abba a hibába, hogy értelmét keresem /konstruálok, faragok "egy szent révületet"/
képnek, zenének vagy versnek.
Azok védelmére kiket műveletlennek tekintünk, hát jobb mint a félművelt ostobák okoskodásai.
/Itt most befejezem./

Üdvözlettel és Maradok Tisztelettel Néked !

Do-Mi írta...

Kedves Hercegnő ! Nem azért nem jegyeztem idefelé be semmit mert nem látogattam errefelé,hanem mert...ugyebár...most dadogás következik...szóval...elég hiányosak az ismereteim ebben a "régióban".
De mint ahogy (csak majdnem)-mindig, beugrott egy mentőötlet :miért is ne
meséljem el,hogy jónéhány évvel ezelőtt valakinél ,egy folyóirat fedőlapján,megpillantottam a "Zsiráf lángokban"-t... Annyira lekötött,hogy megszereztem az ipsétől és kitettem magam elé az iróasztalom üveglapja alá a munkahelyi irodámban...hogy lássam...állandóan...és mindennap.
Szóval azok a fiókok,az a csontvázszerüség,na meg persze a zsiráf...a lángokkal...aztán kitaláltam a megértéséhez egy egész teóriát...ezt addig hirdettem,amig az egyik "pártapacsnik" nem állt elő egy teljesen más teóriával,amiről tudtam hogy nem az övé mert ahhoz túl korlátolt volt,de amelyik teória nagyon jól ráillett a lángoló zsiráfomra.Na azért nem dőlt össze a világ és azóta is az a zsiráf "az én zsiráfom".
Na meg ha már belemelegedtem, megemliteném a zenés dolgaimat es. Amikóó fiatal vóótam nagyon szerettem fütyörészni olyan avitt dolgokat es mint a kiséjizene meg a preklasszikusok meg a...
Szóval,mikor eevittek katonának ott is sokat fütyörésztem.A baj csak az vóót,hogy volt ott egy filharmónikus pancser aki állandóan zavart a fütyörészésben, állandóan figyelmeztetve,hogy : megint falcsot fogtál. Hijába magyarázám neki,hogy "én vagyok a tőmeg" és nekem nem "cél" a zene hanem "élvezet"...Ő csak nem tudta megállni és állandóan "macerált!" Kézcsók

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

De hát e szövegemet Ön már úgyis olvasta.

Abban igaza volt, hogy technokrata forma, mert erősen bonyolultul fogalmazza meg az üzeneteit.

Kösz és puszi (a zsiráfnak is).

Do-Mi írta...

Ki kell olvasni a sorok közül...mint egy kis keresztrejtvényt...az üzeneteket...
De azért tudok én szépen, folyamatosan is irni...ha nagyon akarok...és nagyon haragszom...akkó tessék megnézni !
Én tényleg tisztelem a tudást (is) és ez az irás tudásról "árulkodik !
Hódolatom

Alternative Revelation írta...

"NÉGYSOROS VERS,
melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz."

Íme az "egyszerűség"/re példa.
Bár kétlem, hogy többen néznék - csak úgy - Dali kiállítást, ha ezzel a kis versikével csalogatnák az embereket(!)

Üdvözlettel és Maradok Tisztelettel Néked

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

De, az utolsó két verssor biztosan becsalogatná őket.
Én is maradok tiszterettel irántad.

Do-Mi írta...

Na me tudják is szegények,hogy mi az a Villon meg a Dali. Az én fejemet is olyan marhaságokkal tömték mint a matematika, fizika,értéktöbbletelmélet, bankpánik meg szocialista realizmus..
Ilyen nyirfaág és fenék közti villoni testkifeszülésről nem vóót szó. (eléggé csavarintos,Hercegnő?)
De amiért elkezdtem itt újfent pötyögtetni (más zsargónban: eszetosztani)az azér van mert A.R. idézete eszembe jutatta (elővakartam a tudatalattimból) ,hogy valamikor engem is megleggyintett kulturszelével ennek a Villonnak a Haláltánc balladája .
Ott ahol azt irja,hogy :
"Bolondok vóótunk mindahányan,
s az évek szállnak mint a percek, véred kiontott harmatával
irgalmaz nekünk Jézus herceg."
(folytatás következik.)

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

Nyírfa vagy nyárfa?

Alternative Revelation írta...

Egyszer valaki megkérdezte: - Mit jelent az hogy
"Kék elefánt mesét mesél" ?
A válasz kb. ennyi volt: szép, rímel illik a dalhoz.
S rengetegen ismerték ezt a slágert.

Szerintem érdemes valami keveset tenni,
másokért, jó szándékkal, hogy olyan dolgokat,
mely "rém unalmas" ,"fárasztó", kicsit odafigyeljenek
Ki "írástudónak" titulálja magát, némi kötelessége,
hogy másoknak, józan belátásuk szerint, nem erőszakolva
ezen "furcsa", "fura" világot, világlátást megmutassák.

Végül, elköszönve:

G. Apollinaire: Kikericsek

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel

A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halni készülő nagy rétet mindörökre

/Radnóti Miklós fordítása/
Üdvözlettel és Maradok Tisztelettel Néked