„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. január 26., hétfő

Mondják, nem az vagyok, aki vagyok

Tudja a fene, nálunkfelé feltűnően sokszor koszorúznak a hivatalosságok, ilyenkor már egészen korán megkezdődik és bonyolódik, pörög az élet a városban, a csendháborítás nem minősül kihágásnak, és a forgalom-elterelés is megoldódik percek alatt.


Ilyen nap volt a szombati is, amely általában pihenőnap, ám most a vasárnapomat is kézen fogva szolgálativá módosult, mert a főnökeim becitáltak, hadd mutassam meg a nagyvilágnak, mennyire dolgosak az intézmény alkalmazottjai. Hogy mennyire... Hogy mennyire boldoggá tett az újabb bizonyítási lehetőség, ez a páratlan „kihívás”, nem ecsetelem, hisz nyilvánvaló, s Önök sejtik is. A lényeg az, hogy igazi fagurigaként indultam el reggel a hivatalba.

Picit büszkén is persze, mert motoszkált bennem a kisördög, aki folyton ilyesmiket sugdosott a fülembe: „Hé, ne horgaszd a fejedet, inkább vígadj és mutasd meg, mennyire fűt a hazaszeretet ebben a hajnali órában, amikor még a komoly emberek is szundikálnak!” Ez utóbbi megállapításával azonban csúfosan felsült előttem a provokátor, mert amint a belvárosba beértem, temérdek civillel körülvett katonát láttam díszcuccban az egyik fal felé fordulva s kántálva szalutálni. Ettől elszomorodtam, hirtelen világok omoltak bennem össze. S akkor mégis mi lesz az én önfeláldozó rekordkísérletemmel? – veszekedtem lelkem mélyén Luciferrel.

A váratlan hétvégi fordulaton annyira elméláztam, hogy szinte felborítottam az őrt, aki nő, s aki a kapuban állt, úgy várt, de nem reám.

„Mi ez a zaj, ez a zenebona?” – kérdezte tőlem, és én mit sem sejtve azt válaszoltam, hogy nem tudom, tán valakik ünnepelnek. Mire ő: „Tán csak nem a bakák?”. Nem mondhattam erre egyebet, mint azt, hogy: de, a bakák. „És minek az apropóján? Tán csak nem a román fejedelemségek egyesülésének az évfordulója van ma?” – feszítette tovább őkegyelme a húrt és a témát. „Meglehet, jól értesült, kedves” – igyekeztem dícsérettel lezárni a beszélgetést, és vonulni onnan el, ám ő nem engedett. „Ez a te ünneped is” – ingerelt, azt hiszem, élcelődve, ezért úgy véltem, arctalankodását nem hagyhatom szó nélkül. „Hát nem, mert érzelmileg én csöppet sem kötődöm az akkori román történelemhez, vagyis a tiédhez” – jegyeztem meg lesz, ami lesz alapon, majd röviden elmagyaráztam neki, mi a helyzet Erdéllyel és Temesvárral. Mindeközben ő csak nézett ki a fejéből, míg nagy okosan le nem szögezte, verdiktszerűen ki nem jelentette, hogy csak jár a szám, hisz végső soron én éppoly román vagyok, mint ő.

Nem állíthatom, hogy ítéletét sértésként fogtam fel, hisz hallottam ezt már másnak, magyarnak, mostoha-anyaországinak a szájából is, de meglepett, csípős pofonként ért, fájt is, főként, ami utána jött, fakadt, lávaként tört elő a semmiből, mert Havaselvéről valóként ő továbbra is nálamnál tájékozattabbnak hitte magát a magyar ügyben, és szinte dalolva, felvillanyozva zengte: „Igen, az vagy, annak kell lenned, elvégre Romániában élsz, tehát másmilyen nem lehetsz”.


Ez volt az a pont, amikor megrendíthetetlen eszmékkel bíró nemzeti hőssé változtam, kinyíltam és megvilágosodtam, ekként fejtettem ki neki a huzatos kapu alatt ácsorogva, hogy is van ez velünk, magyarokkal, elég hosszan, érthetően értekeztem, egyszerűen, mint az óviban, és mint eddig soha, jóllehet a tekintetében mindvégig észleltem, előadásom falra hányt borsót ér(t) – megközelítőleg.

Rekordot így aznap tényleg döntöttem, csakhogy nem élmunkásként a dolgozóban, hanem „másmilyenként”, de boldogan.


(Valószínűleg igényelnem kell egy magyar igazolványt. Hogy az lehessek, aki vagyok.)


6 megjegyzés:

Unknown írta...

... és mindezt tetézi, hogy a Trianon által kreált"anyaországban" sem lehetsz az, aki vagy, mert azonnal rasszista, fasiszta, kirekesztő stb... stb... stb... leszel.

sat. írta...

magyar igazolvánnyal vagy anélkül, mindenképp megvetendő vagy, ha nem ugrálsz vagy inkább tejelsz valaki(k) szája íze szerint. Én ezt az hírös Pannonhalmán élém át, s azóta számomra a nemcsak a magy. körösztény kultúra egyik föllegvára, hanem egyúttal - sajna - a magy. primitivizmusé is. hálisten kedvesb élmény is fűződik hozzá, bár nem az apátságho', mit máig se vo't szerencsém +nézni, hanem az Aba-Novák föstötte emlékkápolnáho' (vö.: "az irigység haszna - pannonhalmi emléklap" c. irkálmánnyal

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Örvendek, hogy jelentkeztél, régóta nem szóltok.

sat. írta...

a másik cím/zett úgy látom működik.
én el vótam utazva lyányostul keletre a gázválság után tűzifát vágni szülémnek e hidegbe'
sok érdekest írál s tanálál azóta. gratula. én - Hozzád hasonlón - a régiket es to'dozgatom alkal'madtán szedte-vette teremtetlen.
minden jóut, azaz kitartást jókint a rosszba'. idvöz öl:
Tiberij, avagy hogy a guta-haragba embertelenítik ott nevem az új urak

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Ugyí ném báj, ha ném mindég elsűre írtelek mög? Üdvüz légy.

sat. írta...

a hiba bennem. maj' jobban igyexem.
eredetileg inkább az éngöm mögfigyelőket igyekvém agytornáztatni, hogy ük es tökéleteskedjenek, legalább teknikailag. mög a papírral, téntával es takarékoskodám. mög az magyari nyelv ízös gazdagságát es élvezkedém. de ha Te rátérsz a bájos tömösi bánságira, néköm es jobban oda köll figyelnem, hogy mögértelek. idvöz lettel stb.