„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. június 28., vasárnap

Ha letépsz egy virágot... (& AR erdőmentő s makipártoló akcióművészete, sikolya)

Beszélgetés Marossy Anna biológussal


Mindazon természeti folyamatok, amelyek az utóbbi húsz-harminc évben lezajlottak, nem minősíthetők szokásosnak. Kutatások bizonyítják, hogy a sorozatos természeti katasztrófák, csapások legfőbb oka az emberi beavatkozás – vallja Marossy Anna biológus, akit egyebek mellett arról kérdeztem, tisztában van-e a romániai társadalom a környezetvédelem fontosságával, önnön felelőtlenségének következményeivel.

– Egyesek a világvége közeledtével riogatják az emberiséget, mások tudományos magyarázattal állnak elő, s bűnbakot keresve mindenkiben a kisördögöt vélik felfedezni, amikor a folyók, tengerek, óceánok „fegyelmezetlen magatartása” kerül szóba. Mi történik valójában?
– A földön mindig voltak földrengések, árvizek, volt hirtelen felmelegedés és gyors, vészjósló lehűlés. Aggasztó viszont, hogy az utóbbi évtizedekben tényleg rendkívül megsokasodtak a szélsőséges jelenségek, amelyeknek előzményei, avagy kiváltó okai, azt hiszem, és remélem, már közismertek. A gazdáknak termőföld, legelő kellett, erre irányuló igyekezetüket pedig leginkább az erdők sínylették meg. A világ erdői, az eső- és a tajgaerdők egyaránt. Utóbbiak körbeölelik a földgolyót, érintik Szibériát, Európát, Kanadát meg Alaszkát, és óriási szerepük van az ökológiai egyensúly fenntartásában. Ezzel együtt ma mindenki csak az esőerdők kivágását ellenzi. Nem mondom, a pusztításnak eme módjáról is beszélni kell, hisz a mészárlás helyszínén fák többé biztosan nem lesznek.
– Még akkor sem, ha újakat ültetnek az eltávolítottak helyére?
– De nem fognak. Nem akarják megérteni, hogy az erdő egy olyan biológiai egység, ökoszisztéma, ha úgy tetszik, amelybe a talaj és a víz is beletartozik, no meg a növényzet, amely általában jól meghatározott földrajzi feltételek között él. Ha ebből a rendszerből bármit is eltávolítunk, kinyírunk, felborul az ősharmónia. Az erdők megsemmisítése például közvetlenül az aljnövényzet eltűnését vonja maga után, és szabaddá, fedetlenné, csupasszá teszi a talajt. Ezért nem állja semmi útját az esőnek, nincsenek fakoronák, nincsenek gyökerek, lehullott levelek, amik lelassíthatnák a lezúduló víz sebességét, az égi áldás pedig elönti a falvakat és a városokat.
Ami még nagyon érdekes: Kanadában olyan hidegre váltott az időjárás, hogy már nyár közepén ki kell fűteni a lakásokat.
– Apropó felmelegedés...
– A felmelegedés szintén az emberi beavatkozásnak tudható be. Persze számolnunk kell az óceánok felől érkező légáramlatokkal is, különösképp az újakkal, így az El Niňóval, amely teljesen felborította a rendet. E levegőmozgások hatására nőtt meg az átlaghőmérséklet. A helyzetet tovább rontotta az autók kipufogógáza, az ipari létesítményekből kieregetett szénmonoxid és széndioxid, valamint a hűtőszekrények freonja által kiváltott melegházhatás. A felsorolt szennyek pajzsszerű réteget képeznek a föld körül, valósággal fogva tartják a meleget.
– Az idei nyár nem igazán támasztja alá ezt az elméletet...
– Na látja, ilyen és ehhez hasonló szélsőséges állapotok alakulnak ki. Tény viszont, hogy a nappalok egyre melegebbek ott, ahol a kánikula eddig nem volt jellemző. Ma már nincsenek kellemes nyarak, fehér telek, nincs ősz, nincs tavasz. Minden átalakult, minőségileg leromlott. Gondot okoz természetesen az is, hogy tájainkon telente már nincsenek havazások, mivel november és március között az itteni növényzet igényli a havat, és az sem normális, hogy a légáramlatok hol melegek, hol hidegek. Hurrikánok, forgószelek Európában korábban sosem tomboltak, vagy csak nagyon ritkán, mostanság viszont egyre többször.
– Tehető ezért felelőssé bárki is?
– Igen, a fogyasztói társadalom, amely torzszülöttje a kapitalistáénak. Évente lecseréljük a lakberendezéseinket, elherdáljuk a papírt, miközben nem számolunk azzal, hogy az elültetett facsemetékből csupán 30-40 év múlva lesz erdő. Pedig jól tudjuk: a növényektől függ a világ fennmaradása. Sőt, van egy olyan érzésem, hogy a fotoszintézis az a híd, amely összeköt bennünket a teremtéssel. A sejtekben lévő parányi zöld testecske, a klorofill ugyanis széndioxid-, illetve vízmolekulából is képes szerves anyagot, cukrokat létrehozni. A fotoszintézis részletes kémiai lefolyása azonban máig megfejtetlen. Hiába vannak számítógépeink és csúcstechnológiánk, a parányi zöld testecskével képtelenek vagyunk lépést tartani. Folyton idézem azt az indián törzsfőnököt, aki egy ízben a következőket írta az USA elnökének: vigyázzatok, mert miután kiveszitek az összes fát, rá fogtok jönni, hogy a pénz ehetetlen.


Rettenetesen szégyellem magamat amiatt, hogy a fehérek bántak el a legcsúnyábban az univerzummal. Nézzük csak meg, mit műveltünk az amerikai kontinenssel, amelyről azt állítjuk, mi fedeztük fel, holott már a Kolumbusz előtti korban lakott volt. Először is tönkre vertük az indián őslakosság kultúráját, majd miután az anyagiakkal végeztünk, az emberekkel folytattuk: őket rezervátumokba zártuk. Alaszkát sem kíméltük: lesújtottunk rá, kicsináltuk. A helyi férfilakosság az alkoholizmusba menekült előlünk, az asszonyok pedig túlsúlyosakká váltak a Coca-Colától meg a többi modern, „civilizált” méregtől, amelyekkel „megajándékoztuk”. Betegségeket, prostituciót és szupermárketeket exportáltunk nekik minden mennyiségben, aminek folyományaként ők lemondtak a hagyományos életvitelükről, például a fókavadászatról. Ezt csináltuk mi, a bölcs, feljebbvaló fehérek, konfliktusokat és halált idéztünk elő mindenütt. Én már gyermekként is mindig az indiánok pártját fogtam, csodáltam, csodálom, mennyire együtt képesek élni a természettel.
– Amelyet szentként tisztelnek. Ez pedig többet jelent, mint gondolnánk.
– Európát utak, gátak, töltések, vasutak fogják közre, vizei csatornákba vannak szorítva. Márpedig az áradások épp abból fakadnak, hogy a folyók átköltöznek az első, majd a második árterületükbe, ahonnan már nem tudnak visszalépni a medrükbe. Széchenyi, bár jó szándék vezérelte, hibázott. Ő ugyanis megfogta a Tiszát, és egyenes határok közé kényszerítette, hogy hajózhatóvá tegye. A legfőbb baj akkor következett be, amikor a folyó felszámolt természetes kanyarulatai benépesedtek, falvak, városok épültek ezeken a területeken. Erre rá se bagózva a megáradt víz továbbra is kiöntött, visszahúzódni azonban már nem tudott, mert nekiütközött a féken tartására felhúzott töltésnek. Az igazság az, hogy a „felvilágosodott”, abszolút hatalomra törő ember egyre közelebb akar kerülni a vizekhez, nem érdeklik a rizikók. Az esetleges földrengések romboló hatásaival sem törődik, és elfelejti a cunamit is: ugyanoda építi vissza a házát, ahol azt a természeti csapás romba döntötte. Az őslakos sosem tenné ezt meg. Nem is teszi, ergo ő nem eshet katasztrófák áldozatává. A nagy pénzhajsza, aranyborjú-imádás közepette a tengerpartokon már nem erdők és plázsok találhatók, hanem hotelek és luxuskempingek.
– Nagyvárad vezetői e tekintetben mennyiben indiánok, és mennyiben bálványimádók?
– Sajnos a város arculatát el nem hivatott vezetők formálják. Egy alkalommal az ökológiáért felelős főmufti azt nyilatkozta, hogy Várad összes fája öreg. Márpedig ez nem felel meg a valóságnak. A gesztenyefa például, ha nem nyirbálják meg minden tavasszal, akár háromszáz évig is elél. A hársfa négyszáz évig, a nyárfa háromszázig. Váradon azonban sosem fordítottak kellő gondot a kertészetre, a megyeszékhelynek mindmáig egyetlen parkja van, a Petőfi nevét viselő zöldövezet, a többi csupán sétány. Az illetékesek egyéb hibákat is elkövetnek. Mivel túl sűrűn ültetik a fákat, néha ritkítaniuk kell a rengetegszerűséget. Hogy miért helytelen ez a megoldás? Hát azért, mert a törzsre s az ágakra mért vágások sebeket ejthetnek, amelyeken keresztül idővel korhadást okozó penészek, gombák támadják meg a fát. Ez egy olyan alapvető információ, amelynek a kötelező gimnáziumi tananyagban is benne kéne lennie. Főként Biharban, ahol a lakosság különösképpen imádja kidönteni a fákat. Legalábbis nekem úgy tűnik, mintha a kromoszómáikban benne lenne a favágás szeretete. Nemrég még két egészséges nyárfa volt a lakásom előtt, a Körös parton. Mindkettőt eltüntették, mert a fák érett magját a szél befújta az egyik váradi elöljáró házába. Én erre csak azt mondhattam és mondhatom: ha ez lenne a városban az egyetlen szemét, nagyon jó lenne. Nem vált ki allergiát, nem rákkeltő, csak úgy beszáll a szobába a nyitott ablakon, mint a hópehely. Elviselhető és kiseperhető. Az ipsét azonban zavarta. Az viszont már nem zavarja, hogy mindenütt vastagon áll a por, mert az utakat, utcákat nem mossák, hanem csak locsolják. Ezen véleményemet a kényeskedő főnököcskének is kifejtettem, mire ő visszaszólt, hogy miért kötözködöm én vele, nem látom a szemeteskocsit a blokk előtt? A kocsi, az más, mondtam.
– Egyáltalán van-e Váradon egy olyan egyesület, szervezet, amely helyzetfelméréseket készít, a kimutatásokról pedig értesíti a hatóságokat?
– Bizonyos civil szervezeteknek kéne ezzel foglalkozniuk. A 90-es évek elején létre is jött egynéhány, ám valamiként elfajultak, leléptek a porondról. Az Ecotop az egyetlen, amely megmaradt. Az alapítvány többek között az ifjúság nevelésével foglalkozik, de ismeretterjesztő füzetecskéket is megjelentett. Ám még így is elenyésző az, amit megvalósítanak. Jómagam is szoktam tanulmányokat közölni, televízióban szerepelni, azzal a céllal, hogy felvilágosítsam a polgárokat, akiknek zöme amúgy tisztában van azzal, miről van szó, mit jelent a környezetszennyezés, de nem vesz róla tudomást.
– Vagy nem akar róla tudomást venni, mert az már kellemetlen lenne neki, korlátok közé kényszerítené saját magát.
– Igen, el kéne gyalogolnia a szemetesládáig. A természetvédelem elsősorban tudományos kutatás, és csak másodsorban védelem, karbantartás, törvényhozás. A biológusok számára nem csupán a védett növény megmentendő. A természetben ugyanis nincs se hasznos, se káros faj, csak szükséges fajok vannak, hisz az egyensúly megőrzésében még az utolsó hangyának is szerepe van. Mindennek a táplálkozási lánc az alapja. A növényeket az első rangú fogyasztók falják fel, az első rangú fogyasztókat a másod fokúak, amelyek kisebb húsevők, a húsevőket pedig a ragadozók. Aztán minden elpusztul. Fellépnek a gombák, a baktériumok, feloldják a maradványokat, így újból szervetlen anyag képződik a földben, és minden kezdődik elölről. Ez az alapja a természetvédelemnek, ami – a költő szavait idézve – röviden és stílusosan a következőképpen foglalható össze: „Ha letépsz egy virágot, megremegnek a csillagok is.”


– Valami azért Váradon is megmozdult: most már van ökológiai szeméttárolója.
– Ez megint a konzumtársadalommal áll összefüggésben. Annak a hatalmas mennyiségű mocsoknak, amit az emberiség előállít, nem szabadna létrejönnie. Miért kell százféle színes, csillogó papírba csomagolni a termékeket? Nyilván a reklám miatt, amely a kereskedő értelmezésében fél siker. Ha kielemezzük, kiderül, a csomagolás szinte ugyanolyan drága, mint maga a portéka. Fölösleges szemét, elégetése pedig plusz energiafogyasztás. Kedvező jel ilyen vonatkozásban az Élesd melletti cementgyár korszerűsítése. A svájciak kezére került létesítményben jelenleg még a port is felhasználják. Az átalakítás a nyugat európai gyakorlatnak tulajdonítható. Ott ugyanis mese nélkül bezárják a gyárat, ha az üzemeltető nem tartja be a természetvédelmi előírásokat. Ezért már eleve akként építkeznek, hogy ez ne következzék be. A mi hangadóink azonban inkább ama Bush elnök elveit követik, aki még a kiotói egyezményt sem írta alá. Döntését azzal motiválta, hogy ha leállítja az ipari termelést, csődbe megy a gazdasága. Az amerikaiak genetikailag manipulált élelmiszereket igyekeznek a nyakunkba varrni, mi meg el vagyunk ájulva, hogy mennyire szeretnek bennünket. Jóllehet: a genetikailag manipulált zöldségek, gyümölcsök sokkal veszélyesebbek, mint a kémiailag kezeltek.
– Tudtára adta ezt a gyermekeknek?
– A nevelésnek ugyanolyan jelentőséget tulajdonítok, mint a tudományos kutatásnak. Hisz hiába nyilvánítanak védettnek egy növényt, ha a turista letépi s csokorba köti. A fenti szomszédom az ablakon hajítja ki a háztartási hulladékot, jóllehet tudja, nem lenne szabad. Harminc éve kezdtem el foglalkozni az óvodásokkal, a kollégák ki is nevettek. A gyerkőcök körében azonban óriási terepre találtam. Rájöttem, a felnőttek a gyermekeken keresztül nevelhetők a legjobban, mert sokkal jobban hallgatnak arra, amire a kicsik intik őket, mint amire a velük egykorúak. Főként az óvónőknek és a tanítónőknek van meghatározó szerepük abban, hogy az aprónép megtanulja szeretni, védeni a természetet. A váradiak például a Boga völgyét is tönkretették, egy negatív ökológiai példát kreáltak belőle. Pedig gyönyörű kaszáló volt ott, tele kardvirággal. Hihetetlen, de egy emberöltő alatt az összest kipusztították. Hogy miként? Úgy, hogy ipari mennyiségben tépték le a virágokat. Ezt Nyugat-Európában nem tehették volna meg, ott jogszabályok tiltják az ilyesmit. Nálunk viszont nem léteznek efféle rendelkezések, mi több, még védett növények is árusíthatók a piacokon. A kora tavaszi fajok, a hóvirág, a tőzike, a kankalin, a sáfrány, a kökörcsin, a kockás liliom nálunk sajnos lassan ki fog pusztulni. Azt kéne tehát mindenekelőtt tudatosítani, hogy a természetből senki ne vigyen magával haza élő, lélegző „szuvenírt’”. Hogy a kiránduló ne szemeteljen, és ne gyújtson tüzet ott, ahol nem szabad. A váradi gesztenyefák levele tíz éve kezdett el rozsdásodni. Azt hittem, a szennyezett levegő ártott meg nekik. Egészen véletlenül egy kisgyermek figyelmeztetett arra, hogy a fák körül bogarak repdesnek. Pici, másfél milliméteres molylepkék voltak, a gesztenyeakna hernyói. Azzal együtt, hogy értesítettem a kertészeket, az ökológusokat és a város illetékeseit, ne akkor permetezzenek, amikor még nem keltek ki a lepkék a hernyókból, mert nem érnek vele semmit, nem fogadták meg a tanácsomat. A tojásokkal is csak akként végezhettek volna, ha elégetik a leveleket. Nem égették el. Nem, mert nem szakemberek ülnek a székekben. Olyanok jutottak pozíciókhoz, akik semmivel sem törődnek, nem végzik a dolgukat. A Polgármesteri Hivatal már említett főgóréjának üzenem, hogy a fák nem öregek, mi tettük őket azzá. De hát miért is álmélkodunk, háborgunk, hisz az Alpok vegetációját náluk felkészültebb személyek tarolták le. Így most már nem csupán hó-, hanem sár- és kőlavinák indulnak le a hegygerincekről. Mindennek a teteje, hogy a Bihar megyei hegyekben már autóversenyeket is rendeznek. Ezeket a vetélkedőket a védett negyedkori lelőhely, Betfia közelében szervezik, amely, hangsúlyozom, mészkőbarlang, nem kráter. Hozzájuk, e megmérettetések résztvevőihez is szólnék: ha több adrenalin kell nekik, menjenek el ejtőernyősnek vagy műugrónak.

FILM
FILMSIKOLY

8 megjegyzés:

Alternative Revelation írta...

Nos itt a filmhez kapcsolódó írásod.
Jó a riport, érdekes, többről szól mint pusztán tény megállapítás, szinte az egész környezetszennyezés, mint legfőbb civilizációs folyamat kártékony másodlagos, de mára nagyon fontos kérdést is föltárja! A mit lehet tenni(?) kérdésre is kapunk választ.
Üdv

Gurzó K. Enikő írta...

Igen gyors vagy, már-már követhetetlen.

Alternative Revelation írta...

Látom föltetted a hivatkozást. Köszönöm.
/Azért volt egy titkos elképzelésem, hogy újból megcsinálom, egy kicsit máshogy ezt a kis filmet/

Alternative Revelation írta...

Elkészítettem a II. változatot!

Do-Mi írta...

Hölgyeim és Uraim !
Sikoltozás nélkül!
Még nem tartok ott !

(Az interjú...egy interjú...ki nem tudja még ezeket? Rajtunk múlik vagy csak "szélmalomharcolunk" ? Olyan ez mint mikor a pap ócsárolja a részegeseket akik nincsenek a templomban hanem a kocsmában űzik az ipart ! )

Gurzó K. Enikő írta...

Nincs időm most ilyesmikre.

Várday Béla írta...

Vasárnap reggel voltam fotózni egy közeli erdőbe – nem egy nagy ügy, máskor is voltam...
Beállítottam az állványt, gépet, belenéztem a keresőbe – minden tele volt szeméttel (flakonok, karton, üveg). Elmentem összeszedtem a szemetet, betettem egy fa mögé és lefotóztam a fákat – az érintetlen gyönyörű tájat.
Üdv

Gurzó K. Enikő írta...

Meg kéne többszöröznöd magadat.