„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. június 1., hétfő

Kétkezes (+ AR valóságfilmje)

Hosszú hallgatás, néma tevés-vevés után, emlékszem, nagy nehezen, remegve megkérdezte, melyik irodalmi műfajt gyakorlom a legszívesebben. Mintha félt volna a válaszomtól. Engem viszont akkoriban még nem izgatott, mitől retteg, mi az, amit semmiképp nem akar hallani, így hát finoman megkértem, ne idegesítsen ilyen hülyeségekkel, mert engemet nem érdekelnek a képzelőerő szabadságát korlátozó s az őstehetségek kibontakozását gúzsba kötő törvénykezések, persze egyéb kötöttségek sem, de valójában arról van szó, mondtam, hogy nem ismerem eléggé az aktuális irányzatokat, amelyek – tájékozatlanságomnak tulajdoníthatóan – sem jó, sem pedig rossz értelemben nem befolyásolnak. Azt is bevallottam őfelségének, hogy még csak meg sem erőltettem soha magamat azért, hogy köszönő viszonyba kerüljek a szabályozásokkal. Megértette, mert bólogatott, hogy semmiféle földi normának nem vagyok hajlandó alárendelni magamat, talán azért, mert túl sok már az életemben a határvonal, észrevételeimet is elsősorban azért írom le, hogy legalább a makulátlan papírlapon szárnyalhassak, fickándozhassak kedvem szerint. Arcjátéka elárulta: ha szóhoz jut, hozzám hasonló véleménynek fog ő is hangot adni. Nem lepődtem meg tehát, amikor azt közölte velem: fingja sincs a kanonizált filológiához. Velem ellentétben azonban neki már voltak próbálkozásai, például nekiveselkedett az esszéírásnak, de mivel nem aratott túl nagy sikert a kiadók körében, leállt a kísérletezésekkel. Kérdem tőle, honnan tudja, hogy megbukott? Hát onnan, fejtegette, hogy a kéziratai állítólag elkallódtak, nyomtatásban sosem jelentek meg. De a gondolatai nem vesztek el, bármikor közölhetők, oldottam a feszültséget, esetleg majd nyáron, amikor az iránta érdektelen illetők éleslátását elhomályosítja a kánikula, a pályázati pénzekből fenntartott periodikának viszont meg kell jelennie.
– Akkor... Akkor hozzák majd le a te munkáidat, meglátod.
– Ezt azonban én nem akarom, inkább lemondok a nyilvánosságról.
– Áh, szóval a te asztalfiókod is tele van már! Mit szólnál egy kétkezeshez?
Nem szólt semmit, én pedig most már nem emlékszem, kettőnk közül ki fogalmazta meg elsőként ezt az intellgens kérdést. A lényeg, hogy az ötletből, jószándékból nem lett közös kötet, egyéni sem, beszélgetésünk pedig folytatódott.
– Mégis, miféléket szoktál olvasni? Drámát, verset?
– Lírát csak ritkán, nem vagyok én az a fajta, aki a vállára veszi a világ összes fájdalmát, nyűgét. Vagyok én érzékeny lelkületű, törődős, de nem esek túlzásokba, nem tartom magamat világmegváltónak. Gyakran járok viszont operába, az ott megjelenő zeneiség közelebb áll hozzám. Fülbemászóbb, szerintem. Ez nem azt jelenti, hogy azonosulok a szereplőkkel, majd odahaza, a fürdőszobában felvágom az ereimet, mert annyira bűnös az emberiség, hogy vétkeire nincsen bocsánat. Moziba is a betétdalok miatt járok, a színészi alakítás már régóta nem köt le. Sokszor észre sem veszem, hogy a szereplők beszélnek. Tényleg: beszélnek egyáltalán?
– Szoktak, de őszintén, én sem figyelek rájuk. Újabban már a kosztümök is többet elárulnak a filmről, az írói, rendezői szándékról, mint az egyes művészi alakítások. Mennyire elértéktelenedett itt minden, nem gondolod? Ébredés után sokszor úgy érzem, kiestem az időből. Aztán beleszédülök a teendőimbe, és mire magamhoz térek, már az ágyban vagyok, álmodom. Egészen furcsa, felcserélődtek a jelentések. Már az sem számít rendbontónak, ha pizsamában mész be dolgozni, fontos, hogy bemenjél, jelen legyél, a többi lényegtelen. Régóta nem találkoztam már senkivel, így nem tudom, ki miként van ezzel. A mozi, a színház is folyton üres. Vagy csak én látom annak? A munkahelyemen külön irodám van, az ablakon redőny, ki sem látok, a főnök telefonon osztogatja az utasításokat, lehet, nincsen arca. Egyedül kell megoldanom a rám szabott feladatokat, senki sem segíthet, az együttműködés a munkaszerződés felbontását vonja maga után. Azért küldtek el továbbképzésre, hogy helyettesíthessem a csapatot, amely gyakorlatilag már megszűnt.
Nem is tudod, milyen jó neked, szakítottam meg, nehogy nagyon elkalandozzék, és már engemet se lásson. Figyelmeztettem is, hogy mellette vagyok, és ember vagyok, nem csak egy név, egy cucc, sőt, nekem még nincsen nevem, ne féljen tőlem. Csodálkozott, amikor felvilágosítottam: egy egész vállalatnyi hús-vér teremtmény áll mögöttem. Nem hitte el, meg volt győződve, hogy hantázok. Egyre csak ezt hajtogatta: „neked nincsen szemed, babám, neked nincsen füled, babám”. Kicsit összekaptunk. Állította, hogy rajtam meg sem látszik az olvasottság, hogy füllentettem neki, mert az én fiókom nincs is tele írásokkal, vagy ha tele is van, azok nem érnek semmit, mivel nem a valóságot tükrözik, csupán egy idealizált, nem létező világból táplálkoznak, úgyhogy magamat is tekintsem semmisnek.
Többször láttam azóta, ugyanabban a testhelyzetben, de átnézett rajtam, akár egy üvegfalon, egy nemlétezőn.

FILM

11 megjegyzés:

Alternative Revelation írta...

Jó írás, drámai , többit a blogomba!
Üdvözlettel

Névtelen írta...

klassz-is, bár kissé bonyolult, mint az élet

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

Az élet nem bonyolult, csak akkor válik azzá, ha összebonyolítjuk. Szerintem.
Üdv.

Névtelen írta...

Hát akkor ne bonyolítsuk - mondjunk vagy igent, vagy nemet!
És betörik a fejünk.
De vállalni kell, ugye? Úgy tiszta a dolog.
Csak a képmutató cigányok (akik fehérek is lehetnek), azok nem vállalják.
Meg tán a művészek - más okból.

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

Én vállalom. De maga miért nem vállalja? Miért ír névtelenül? Gyáva tán? És melyik "dolog"? A néma Leventének az anya sem érti a szavát.

Névtelen írta...

Bocsánat. Egyelőre nincs blog-hozzáférésem.
A szeretet az, a másik, amit vállalni kell, vagy elutasítani.
Üdvözlettel
Tóth Tamás

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

Köszönöm. Örülnék, ha hozzáférhetne.

Do-Mi írta...

Na,ezt elolvastam kéccer !
Most emésztem !
Na,már kezdődik is !
Milyen érdekes az emberi magatartás. Oda se figyeltem olyan apróságokra mint : tartalom,kinek van igaza, mennyire bonyolult vagy kevésbé bonyolult ez az irás,stb...
Egyből az ugrott be,hogy valaki bántani merészelte az én egyik barátomat (EU szabvány!)és felment az adrenalin szintem olyannyira, hogy harapni készültem mint Oszkár a kutyám (fotó küldve!)de meggondoltam magam mert :
Oszkár be van oltva. Én nem ! Kzcsk

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

És Oszkár ír is, meg olvas is? Okos kutya.

Alternative Revelation írta...

Mostanra rájöttem, hogy jobb filmet is csinálhattam volna. Sikerült újabb
technikát elsajátítanom, mi alkalmasabb kifejezni, átérezni, képpé varázsolni a szavakat.
/Remélem a következőnél sikerül/
Üdv

Gurzó K. Enikő vadasszony írta...

A régi is megfelelt.