Te, rongyos élet, kapj el, ha tudsz!

Legalább egyszer az életben mindenkinek meg kell tapasztalnia, milyen pénztelennek és megalázottnak lenni, mert úgy tűnik, aki ezt nem éli át, bután fog meghalni, s még a végső lakomáról, a nagy közös buliról is lecsúszik – mégpedig végleg, az apokalipszisig. Ha tehát nincs ahhoz szerencséd, hogy minimum egyszer az életben budipucoló legyél egy közintézményben, akkor maximum egy senki lehetsz, és semmit sem tudsz majd – olvasható az Írásokban.

Amúgy meg tényleg nem árt felpróbálni a kék nejlonköpenyt, megragadni a seprű s a kefe nyelét. Mert ha ezt megteszed, tieid lesznek a lelki erények, és minden egyéb szellemi szépség, amelyekről még csak nem is álmodtál, hisz létezésükről nem tudtál. Szóval miután beöltözöl, nem kell többé a kávé kifőzésével bajlódnod reggelente, nem kell uzsonnát készítened, bevásárolnod munka után, megfőznöd az ebédet, megnézned a kedvenc sorozatodat, nem kell majd fogat mosnod, sem a szennyest kimosnod, sem végigszáguldanod a világhálón, sem pénzt kiadnod. Mások mocskának eltüntetésén kívül nem kell tenned semmi különöset, mert senki sem fog tudni rávenni arra, hogy megtegyed. Mondod aztán majd nekik nagy bőszen: „Fiaim, az idő – pénz!” És meglátod, lábaidhoz fognak borulni, a jövőjükben te leszel a megmondó ember, az egyetlen, akire hallgatni fognak, elhallgatni előled fontos dolgokat.

Ezek után azon sem kell már gondolkodnod, mit viseljél magadon másnap reggel cukrászdába menet, mert a folytatásban neked nem lesz közöd az anyagiakhoz. Annál is inkább, mert új egyenruhádban csámpásnak fogsz kinézni, hiába a tiéd egyébként a város legszebb női lába, az ördög sem vesz majd észre. Hogy csóró voltál, és maradtál, azt mindenki tudni fogja, azt viszont már nem, hogy könyvtárnyi tudomány van a fejedben: sokak szerint ez ugyanis még a szociális státusodnál is jelentéktelenebb, nem több egy okostojásnál. Elvégre ha nem ülsz kiskosztümben és tétlenül egy pucos irodában, le vagy nullázva, te vagy a frájer, a falu bolondja, azonos a felmosórongyoddal, ám még balf_sz is vagy – kisasszony létedre. Az igazgató általában tetőtől-talpig végigmér, de elfelejt köszönni neked, bár ahányszor lát, annyiszor megjegyzi, hogy bizony kilóg a bokád a ruhád alól, a tarkód a kontyod alól. Merthogy dús hajkoronáddal mehetsz te a sóhivatalba hódítani, takarítóként azonban kibontva sose hordjad. Mert hát mit is képzelsz magadról, te kis olcsó kur_a?! Legyél inkább kopasz, bájaidat rendesen rejtsd el, nemedet senki se ismerje fel. Jogokat ne kérj, ne elégedetlenkedjél, ám a kliensekkel illedelmesen viselkedjél. A kötelességek teljesítése terén tehát te légy a tökély. Legyél felügyelő, beszerző, pénztáros, raktáros, könyvelő, s néha direktor, utóbbi azonban csak akkor, ha beáll a válság, megtelik az árnyékszék.

Ezen elvtelen rendszer ellen lázadt fel egyszer Ilona. Ő azt mondta, ha a felmerült helyzet miatt felelősséget kell vállalnia, s a problémát, amiért nem hibás, meg kell oldania, vegyék le róla a zubbonyt, s tegyék vezető beosztásba. Ilona magatartása a közösséget persze felháborította. Na még ilyet! Na még ilyet! – értetlenkedtek kórusban a fasírt szagú alkalmazottak, titokban azonban mindenikük remélte, hogy Ilona revoluciója az ő helyzetüket is jobbra fordítja. Ám mihelyt a hősnő célját elérte, s az igazgatói széket megszerezte, korábbi kínzóiról, testi-lelki sanyargatóitól szinte teljesen megfeledkezett, mivel egy ideig senki sem elégedetlenkedett. Azután viszont, hogy egy szép napon a tömeg elébe járult és előtte panaszaitól megszabadult, stratégiát váltott. Azt gondolta, az ő missziója, hogy megmutassa, milyennek kell lennie egy valódi, vérbeli főnöknek, milyennek egy jó kollégának, munkatársait ezért tiszta szívből a keblére ölelte. Mesterkélt jóindulatának meg is lett az eredménye: a beosztottak imádni kezdték, ajnározni, mígnem az iránta való szeretetük odáig fajult, hogy a jóindulatát hülyeségnek kezdték nézni, s a munkahelyüket merész ívben elkerülni.

Ilona így végül főnökasszonyként megbukott, a felhalmozódott adósság miatt pedig még a dutyiba is belebotlott. A börtönrácsok mögött azonban bőven maradt ideje az elmélkedésre s cselekedeteinek kielemzésére. Rájött, hogy nem való neki a mesés fizu s az elvtelen taktikázás, ám még a példaállításra kényszerülő szerepkör sem, hisz ő a földhöz ragadt törvényeknél nemesebb eszmék képviseletére született. És miután ezt magában eldöntötte, ismét beállt takarítónőnek. Az is maradt, szerény és szegény, amíg meg nem halt. Állítólag boldogan, a hűvösön.

De ki hiszi ezt el?