„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2010. március 29., hétfő

Te, rongyos élet, kapj el, ha tudsz!



Legalább egyszer az életben mindenkinek meg kell tapasztalnia, milyen pénztelennek és megalázottnak lenni, mert úgy tűnik, aki ezt nem éli át, bután fog meghalni, s még a végső lakomáról, a nagy közös buliról is lecsúszik – mégpedig végleg, az apokalipszisig. Ha tehát nincs ahhoz szerencséd, hogy minimum egyszer az életben budipucoló legyél egy közintézményben, akkor maximum egy senki lehetsz, és semmit sem tudsz majd – olvasható az Írásokban.

Amúgy meg tényleg nem árt felpróbálni a kék nejlonköpenyt, megragadni a seprű s a kefe nyelét. Mert ha ezt megteszed, tieid lesznek a lelki erények, és minden egyéb szellemi szépség, amelyekről még csak nem is álmodtál, hisz létezésükről nem tudtál. Szóval miután beöltözöl, nem kell többé a kávé kifőzésével bajlódnod reggelente, nem kell uzsonnát készítened, bevásárolnod munka után, megfőznöd az ebédet, megnézned a kedvenc sorozatodat, nem kell majd fogat mosnod, sem a szennyest kimosnod, sem végigszáguldanod a világhálón, sem pénzt kiadnod. Mások mocskának eltüntetésén kívül nem kell tenned semmi különöset, mert senki sem fog tudni rávenni arra, hogy megtegyed. Mondod aztán majd nekik nagy bőszen: „Fiaim, az idő – pénz!” És meglátod, lábaidhoz fognak borulni, a jövőjükben te leszel a megmondó ember, az egyetlen, akire hallgatni fognak, elhallgatni előled fontos dolgokat.

Ezek után azon sem kell már gondolkodnod, mit viseljél magadon másnap reggel cukrászdába menet, mert a folytatásban neked nem lesz közöd az anyagiakhoz. Annál is inkább, mert új egyenruhádban csámpásnak fogsz kinézni, hiába a tiéd egyébként a város legszebb női lába, az ördög sem vesz majd észre. Hogy csóró voltál, és maradtál, azt mindenki tudni fogja, azt viszont már nem, hogy könyvtárnyi tudomány van a fejedben: sokak szerint ez ugyanis még a szociális státusodnál is jelentéktelenebb, nem több egy okostojásnál. Elvégre ha nem ülsz kiskosztümben és tétlenül egy pucos irodában, le vagy nullázva, te vagy a frájer, a falu bolondja, azonos a felmosórongyoddal, ám még balf_sz is vagy – kisasszony létedre. Az igazgató általában tetőtől-talpig végigmér, de elfelejt köszönni neked, bár ahányszor lát, annyiszor megjegyzi, hogy bizony kilóg a bokád a ruhád alól, a tarkód a kontyod alól. Merthogy dús hajkoronáddal mehetsz te a sóhivatalba hódítani, takarítóként azonban kibontva sose hordjad. Mert hát mit is képzelsz magadról, te kis olcsó kur_a?! Legyél inkább kopasz, bájaidat rendesen rejtsd el, nemedet senki se ismerje fel. Jogokat ne kérj, ne elégedetlenkedjél, ám a kliensekkel illedelmesen viselkedjél. A kötelességek teljesítése terén tehát te légy a tökély. Legyél felügyelő, beszerző, pénztáros, raktáros, könyvelő, s néha direktor, utóbbi azonban csak akkor, ha beáll a válság, megtelik az árnyékszék.

Ezen elvtelen rendszer ellen lázadt fel egyszer Ilona. Ő azt mondta, ha a felmerült helyzet miatt felelősséget kell vállalnia, s a problémát, amiért nem hibás, meg kell oldania, vegyék le róla a zubbonyt, s tegyék vezető beosztásba. Ilona magatartása a közösséget persze felháborította. Na még ilyet! Na még ilyet! – értetlenkedtek kórusban a fasírt szagú alkalmazottak, titokban azonban mindenikük remélte, hogy Ilona revoluciója az ő helyzetüket is jobbra fordítja. Ám mihelyt a hősnő célját elérte, s az igazgatói széket megszerezte, korábbi kínzóiról, testi-lelki sanyargatóitól szinte teljesen megfeledkezett, mivel egy ideig senki sem elégedetlenkedett. Azután viszont, hogy egy szép napon a tömeg elébe járult és előtte panaszaitól megszabadult, stratégiát váltott. Azt gondolta, az ő missziója, hogy megmutassa, milyennek kell lennie egy valódi, vérbeli főnöknek, milyennek egy jó kollégának, munkatársait ezért tiszta szívből a keblére ölelte. Mesterkélt jóindulatának meg is lett az eredménye: a beosztottak imádni kezdték, ajnározni, mígnem az iránta való szeretetük odáig fajult, hogy a jóindulatát hülyeségnek kezdték nézni, s a munkahelyüket merész ívben elkerülni.

Ilona így végül főnökasszonyként megbukott, a felhalmozódott adósság miatt pedig még a dutyiba is belebotlott. A börtönrácsok mögött azonban bőven maradt ideje az elmélkedésre s cselekedeteinek kielemzésére. Rájött, hogy nem való neki a mesés fizu s az elvtelen taktikázás, ám még a példaállításra kényszerülő szerepkör sem, hisz ő a földhöz ragadt törvényeknél nemesebb eszmék képviseletére született. És miután ezt magában eldöntötte, ismét beállt takarítónőnek. Az is maradt, szerény és szegény, amíg meg nem halt. Állítólag boldogan, a hűvösön.

De ki hiszi ezt el?

2 megjegyzés:

Melinda Matyas írta...

Érdekes megközelitése volt a savanyú valóságnak, és roppant nagy igazság bújkál benne!
...
Apropó, te Temesváron laksz?

Hunfalvy Memazdigh:* írta...

Laktam. Most már csak néha.