„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2010. március 1., hétfő

Ejtőzöm



Két felleg között lebegek, onnan nézem reszketve

mennyire apró, jelentéktelen a lenti világ mocska.

Sok pici könnycsepp, sikolyparádé, öngyilkos-jelölt,

jóllehet nem vagyok én még szárnyas paradicsom-lakó.

Egy lány a tó partján keresgéli éppen félreismert

önazonosságát. Nyelve kilóg, szemében homály,

jövője feneketlen sötétség, moha s csontegyveleg.

Lábai alatt villamos szalad a sínen, zakatol is,

mintha fájdalmai lennének, s magányában ordítani akarna.

Derekából kiszáll egy szerelő piszkos tarka cipőben,

haján vastag zselé, hóna alatt aktatáska-féleség, hogy

aláíratlan számlákat dobhasson be a feneketlen postaládákba.



Vöröslik a menny, kutyánk a fűben keresi elveszített életét,

asszonya rálép a katicabogárra, s leinti a friss természetet.

A kék ég alatt, a parkban tangót lejt a szajha s a párja,

némán nézik a csúnya arcú nő pofáján a bibircsókot.

A táncosnőn neccharisnya, s szakadt, háta csupasz,

rajta a férfi matat, tapogat, elhessegeti a szemtelen legyet.

Tenyere lejjebb csúszik az izmos lábakon, a ritmus lazul,

a magasban vadkacsa-horda lendül át zajosan északabbra.

Útjukból kitérve ereszkedek alá, egészen az erdőig bukok,

elterülök egy ágon és lesem a rengeteg-legendát, megmaradt-e belőle

mára egy kis igazság-töredék, utódnevelő szellemiség-morzsa.

A fatörzs azonban elhajlik alattam, leereszt a földre, otthonomba.

3 megjegyzés:

Éva írta...

igazi tavaszi frissesség,
versnek is beillenék,
talán az is,
nagyon tetszik :)

Gurzóczy Franciska:* írta...

Ó, köszönöm. Talán fel kéne csapjak költőcskének? :)

Éva írta...

Prózában verhetetlen vagy, miért ne lehetnél az költőként is ? Bízd csak rá a mondanivalódra, utat tör az magának....:)

Üdv
Éva