Perpetuum mobile

Volt egy utam karácsony előtt. Illetve két utam volt: az egyik az ország nyugati csücskébe vezetett, a másik haza, keletre.

Ha viszont pontosan akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy talán egyetlen utam sem volt. Nem biztos, hogy volt, mert minden csupán káprázat és szemfényvesztés.

Mert lehet, csak képzelődtem, és valójában sehová sem mentem.

A kupé hideg volt és sötét, ezért kinéztem az ablakon, hogy lássak egy kis fényt. Kinéztem ezért a fekete kupé fekete ablakán, de semmit sem láttam, csak fénytelenséget. A távlat fénytelenségét. Sötét volt bent is, sötét volt kint is.

Hideg volt bent is, hideg volt kint is.

Pedig kedves barátomnak egyszer megfogadtam, hogy sosem írok többé a vonatokról. És a kedvéért tényleg sosem írtam volna többé a vonatokról, ha az életem nem fonódik össze az utakkal és a vonatokkal.

Mert hol van ma a barát?

És hol vagyok én?

Talán már én sem vagyok. Mert minden káprázat és szemfényvesztés. Talán én is az vagyok. Talán én sem vagyok már sehol, csak a nagy semmi van bennem.

Ha a semmi létezik, akkor bennem van.

Annak édes reményében szálltam le a szerelvényről, hogy majd látok egy kis világosságot. Hogy meglátom a karácsony világosságát. Az utca azonban sötét volt. Sötét volt, és hideg. Csupán az ablakokban villogtak az ordináré szivárványok. A műszivárványok a káprázat borús egén.

Ki volt az az ostoba, aki mindezt kitalálta?

S ki az az ostoba, aki mindezt befogadja?

Hol vagyok én, és hol az otthon?

Mielőtt a vonatra felszálltam, még pislákolt bennem a honvágy gyenge lángja. Miután a vonatról leszálltam, kialudt bennem a honvágy utolsó lángja is. Az otthon már nem otthon, és a vendéglátó hely sem vendéglátó hely már.

A jó elszállt. A gőzölgő tea melege van csupán még meg emlékfoszlányként, de talán már így sem. Hisz minden csak káprázat és szemfényvesztés. A tea is, meg a barát is.

Csizmák a kirakatokban. Csillogó csizmák a villogó kirakatokban. Sötét gondolatok a még sötétebb agyakban.

Hol vannak a barátok és hol vannak az otthonok? Hol a határ nyugat és kelet között?

Sötét és hideg és távoli a táj. Sötét és hideg és távoli a szív. Nincsenek határok és nincsenek otthonok, csak a barátságtalan távlatok tartják még össze a szerelvényeket. Köztük mi vagyunk. Mi vergődünk az örökmozgó szerelvények fénytelenségben, a fagyos messzeségben.

Vergődünk belül, és vergődünk kívül.

Vergődünk, hogy legyünk még. Mi legyünk, ne más, senki más. Hogy duplán legyünk, esetleg triplán. Legyünk-legyünk. Valakik legyünk.

Valakik a sötétség hidegségében. A hideg sötétségben.