De fenntartója vagyok dolgozó embereknek,* amire akár büszke is lehetnék, hisz nem kellett hozzá csak néhány évtizednyi hétköznapiság. *Elegánsabb helyeken kölcsönzőről szoktak beszélni. Vagy segítőről. Néhol Caritas-ról, máshol bankról. Nos, nekem mindegy, ki minek nevez, tart, nyilvánít, amíg pattanásos az arcbőröm, és gyakorlatilag nincsenek vasárnapjaim. Tehát nem szenvedek a délutáni szieszta kényszerétől, ami természetesen azt is jelenti, hogy 4-5-6 órás tekerés után tiszta aggyal és friss erővel számolom ki, hány forintot oszthatok szét köreimben nyugodt szívvel ahhoz, hogy ne haljak éhen hónapzárásig. Van, amikor sikerül.
A brigád, amely imád:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése