„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2011. január 31., hétfő

Aurél

mintaférjnek bizonyul,
és tudta ellenére fegyelemre inti asszonyát


Miután megittuk délutáni kávénkat és elfogyasztottuk Karolina barátnőm kiváló süteményeit, a társaság kivonult a kertbe egy kis tracspartira. Aurél folyton a nyomomban volt, pedig Teréz bejárónőm által időben értesítettem, hogy ne tegye, mert veszélybe sodorhatja széles körben elismert jó hírnevemet. Nekem sem volt könnyű úgy tenni, mintha semmi közöm nem lenne hozzá, természetesen a köztudott családi barátságon kívül, sőt, egyenesen nehezemre esett eljátszani a sors által igazságtalanul rám mért szerepet, ám az uramat megbántani nem akartam. Próbáltam tartani a tisztes távolságot, egyre sikertelenebbül, végül ki kellett fejeznem a viselkedésével kapcsolatos nemtetszésemet. Ezért hát véletlenül leejtettem a zsebkendőmet, amiből ő megérthette, amit mondani szerettem volna neki, mármint a következőket: Kedves Aurél! Kérem, nagyon szépen kérem, ne méricskéljen ennyire feltűnően. Megmondtam magának, ma nem szabad!

Üzenetem valószínűleg célba ért, Aurél ugyanis megemelte kalapját, aztán mellénykéjének legfelsőbb gombját - titkos jelrendszerünknek megfelelően - balra kezdte csavargatni. Hirtelen nem értettem, mit akarhat, hisz ezzel tulajdonképpen azt közölte velem, hogy az úri lak baloldali fertálya tiszta, de hamar rájöttem, ott kíván velem találkozni. Aurél tehát mindenképp, minden tiltás és elutasítás ellenére velem akart lenni. Ha a férfi szerelmes, az maga a pokol, mivel szokatlan lelkiállapotában felperzsel maga körül mindent. Hogy ez ne következzen be, én jobb felé forgattam el ruhám legfelsőbb gombját, tudniillik érzékeltem, hogy abban az irányban a legnagyobb a ricsaj, a nagy jövés-menés közepette pedig még ő sem fogja végigcsókolni illatozó nyakamat, összes bolondsága ellenére sem fog benyúlni a szoknyám alá, nem fog látható nyomokat hagyni rajtam, és persze láthatatlanokat sem. Mert ugyan én is szeretem őt, ám nekem csupán arra kell ez a túlfűtött románc, hogy betöltse azt az űrt, amelyet a többi férfi hagyott bennem egy-egy együttlét után. Józsefet pedig semmiképp sem akartam elhagyni, ő végtelenül jó férjnek bizonyult.

Nagyon sajnáltam mindezekért Aurélt, de ezzel együtt sem mehettem ma el vele, ráadásul Annácska is belém volt csimpaszkodva, mint egy kismajom, úgy lógott rajtam, félre sem nézhettem, mert azonnal észre vette volna. Még így is furcsált valamit rajtam, hisz megkérdezte, magamnál vagyok-e, jól vagyok-e, minden rendben van-e velem, és ha igen, mi a fészkes fenének szorongatom azt a gombot?!

2 megjegyzés:

Antic Hay írta...

"Ha egy férfi szerelmes, az maga a pokol, mivel feléget maga körül mindent." // ez nagy igazság, látható a képről is!

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Idézni vagy pontosan, vagy sehogy...