„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2011. január 24., hétfő

Hétfőn

egy temesvári műteremben
a modellt álló hölgy vallomást tesz

fotó: 20. század eleji temesvári műhely

Bár csak sejtené!... Egész éjjel izgatottan forgolódtam ágyamban, csakis maga járt az eszemben. Maga őrült!, elvette az eszemet, így most teljesen tanácstalan vagyok, mint egy bakfis, nem tudom, mihez kezdjek. Férfi miatt sosem fordult még elő velem hasonló. Ennek egyszerűen nem szabad megtörténnie! Érti?! Nem lenne szabad magára gondolnom! Mégis... Elég volt kimondanom nevének kezdőbetűjét, és a szívem oly heves dobogásba kezdett, hogy kénytelenné váltam egyéb elfoglaltságba temetkezni. Elővettem kedvenc olvasmányomat, annak reményében, hogy nehéz sorai majd csak édes álmot hoznak szemeimre. Ám a sorok között is csak magát  láttam, minden betű mögül az ön arcképe tűnt elő, s én zavaromban kiszaladtam a fürdőszalonba, megfésülködtem, ajkaimat kirúzsoztam, hogy a rám telepedett álomtalanság sápadságát valamiképpen elrejtsem a világ elől. Ma hétfő van, és az úr, ki a fotómasina mögül intézi ügyeimet, feltételezhetően ismét egész éjszakás munkát ad majd nekem. Bagó szagú vén szivarokat kell szórakoztatnom, mert a fényképezést folyton a kényszerű ölelkezés kíséri, s én érzem, a mostani eltérő lesz a korábbiaktól, talán jobb lesz, talán elviselhetetlenebb, de más, mert én most önt fogom magam mellé képzelni. Nézze ezt el nekem, kérem! Kérem, én szerelmes vagyok magába!

4 megjegyzés:

Antic Hay írta...

Tetszik!!!!!

Hunfalvy Délibáb:* írta...

A fotó? Más ugyanis nem igazán tetszhet, hacsak a munkanélküliség nem, a szöveget ugyanis képaláírásnak szántam.

Antic Hay írta...

Akkor úgy legyen, ahogy gondolod és írod

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Inkább arról számolj be, milyen munkanélkülinek lenni.