Annyi könyv

van a piacon, és annyi, de annyi a szobámban és a ruhásszekrényemben (többnyire a szolnoki vasútállomás aluljárójában vásároltak), hogy nehéz számon tartanom, hány is, mi is. Mégsem tudom, melyiket vegyem a kezembe úgy, hogy fél óránál tovább kibírjam a társaságában. Igen, félek. Félek magamtól és félek a könyvtől, a szerzőjétől, a kor tehetségeitől, rettegek, hogy ismét a földhöz fogok valamit vágni, előbb a könyvet, aztán magamat, esetleg fordítva. S követi majd a dühöt a teljes kiábrándulás és tettnélküliség. Egy ideig, az újrakezdésig.

Így hát beálltam a sorba, hogy nagyobb baj ne essék, és mint mindenki más manapság, amikor nehéz helyzetbe kerül, segítséget kértem a földhözragadtak szürkeállományától, rákattintottam a google-ra, hogy megkeressem a 2011. év legjobb magyar könyvét. Ám a rendszer nem dobott ki semmit (tavaly még sikerült valamit előkaparnom a netes szeméthalmazból). Valójában regényt kerestem, hisz az egyéb kategóriájú kiadványokat már nem is követi senki figyelemmel, hát még az a rengeteg kultúrblogger, weboldal-adminisztrátor, -szerkesztő, akiknek ez lenne a dolguk. Úgyhogy nem maradt választási lehetőségem, várom a beígért, félig-meddig pofátlanul megrendelt verseskötetet. Hátha...

Most vagy a rendszer hibás, vagy nem született jó magyar könyv 2011-ben, vagy én vagyok, lettem ügyetlen (és válogatós?).

(Ha nagyon őszinte akarok lenni, találtam egy közeli ismerősnek tűnő tízes listát, amely lajstrom azonban nem győzött meg, hisz inkább kanonizált sztárírók, kisistenek összeírásának látszott, mintsem valóságábrázolásnak. És amúgy is kívülről fújja már mindenki a neveiket, még álmában is. Úgyhogy lapoztam. Elnézést.)