„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2011. december 28., szerda

A JÁTÉKELMÉLET


Vegetatív életvitelemet illetően kicsit túloztam legutóbbi bejegyzésemben. A valóság az, hogy késői ébredésem után nem tétlenkedtem egyfolytában. Úgy kéne fogalmaznom, azt csináltam, amihez kedvem van (szinte mindig), mondhatnám azt is, hogy a kedvenc kispárnámtól nem messze üzemmódba helyeztem magam, jóllehet amiben én örömömet lelem, az nem mindenki szerint munka, sőt, egyesek szerint egyenesen időpazarlás, lustálkodás, semmittevés. Hát ezért nem tájékoztattam mélyen tisztelt olvasóközönségemet arról, hogy elővettem egy kortárs művészeti témát (balhét), és dolgozgattam a kifejtésén, annak reményében, hogy egyszer majd csak összeáll a tervbe vett tanulmány (és egyszer majd csak elismeri a világ leghíresebb esztétája, hogy a 21. századi művészet nem több egy nagy átverésnél). Nos, ebben az értekezésben kap majd helyet valamilyen formában a játékelmélet, például ily módon:

A kubai rakétaválság idején, 1962-ben Kennedy tanácsadói már játékelméleti módszerekkel elemezték a helyzetet, és jó előre kimutatták a konfliktus gyávanyúl-jellegét. Ez segítette Kennedyt abban, hogy korán világossá tegye a szovjetek számára: nem hajlandó kompromisszumra. Sikerült is meggyőznie Hruscsovot arról, hogy az amerikai vezetés még a nukleáris háborútól sem retten vissza. Végül Hruscsov rántotta el a kormányt.
A játékelmélet – mint tudományág – képes volt tehát bebizonyítani: bizonyos esetekben az egyetlen lehetséges racionális viselkedés az irracionalitás. Igazolta továbbá, hogy a két választásból álló játékok esetében kizárólag négyfajta csapdahelyzet fordul elő, s hogy a tényleges, életbeli konfliktusok is ennek a négy alaptípusnak a bonyolult, kusza kombinációi.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Erről kicsit bővebben hol lehetne olvasni ? A modellezés része érdekelne. :)