Fón etikusan

Ó egek! Hogy mennyire utálatos tudok én lenni még ilyen késő este is. Mit este?!, szombat éjjel fél kettőkor, amikor a legtöbben a huszonhetedik borukat szopogatják, de közben az üveg törékeny nyakára támaszkodnak, mert ülni bizony mankó s pálinka nélkül már nem tudnak. De én! Én ilyenkor bosszantom soraimmal a társaság már bealudt tagjait, mert bizonyára örömömet lelem abban, hogy csengőhangomra felébrednek, és hirtelen nem tudják, hol vannak, ezért kérdezetlenül is mindent bevallanak. Hát ne igyatok alkoholt korlátlan emberek, és ne döfködjétek álmotokban a villát a mosdókagylóba!

Valójában kicsit igazuk van az ilyeneknek is, mert tényleg perverzkedek általuk, de mint mondják, nem nagyon, sőt, megbocsáthatón, kedvesen és érzékenyen, mint egy szerethetően büszke nő, aki tényleg jól érzi magát, ha sikerül néhány fáradékonyan szeszelő férfiba szuflát lehelnie, s közben megtévesztenie görgőiket, főként, ha a csókos ajkú illetők még hálásak is neki, amiért ilyet tesz velük. Amiért érdemesnek tartja őket arra, hogy értekezzen velük bármikor bármiről. Csak bátran hát, ha csörög, hajtsátok fel nehéz buráitokat a kispárnáról, hogy kényelmesen beszélgethessünk a paplan alatt. Szorítsatok fehér ingeitekhez legalább most, általánosítva pedig legalább akkor, amikor felhívom magamra a figyelmeteket. És ha szabad még szólnom mindezek után, ne halszálkás öltönyben feküdjetek le a virágmintás ágyneműre, s ne vasalatlan cipőre húzott zokniban, és ne a telefonnal a szájüregetekben, hogy azonnal meghalljátok, ha zörren. Ez ugyanis árulkodó jel képes lenni még ebben a késői órában is.

És engedjétek meg, hadd mondjam el ezt is, ha már felültetek: már gyermekkoromban utáltam a jól fésült bácsikat, akik tízkor ágyba bújnak, hogy öregségükre megőrizzék bababőrüket. Ez fölösleges, a kor előrehaladtával ábrázatotokon sem a pihenés, sem a szappan nem segít, sőt, inkább ront. A körmötök viszont legyen folyton gondozott, ha lefekszetek tízkor, ha nem, az állkapcsotok úgyszintén, no meg az orrotok alatti édes kis vájat, de ne vigyétek túlzásba, nehogy befelé kezdjen el nőni pompás szőrzetetek. Ha kell, beteszek egy fésűt az oldalzsebetekbe, van már ilyen terű gyakorlatom. Tudniillik ahány férfinak sikerült kivernem az álmot a szeméből egy időre, annyi fésűt kellett életem során összevásárolnom. Egy adott ponton túl persze ebbe is beleuntam, következésképp a fésűket is megutáltam, és a velük egyenrangú törülközőkkel együtt mindeniket kihajítottam a házamból. Az ember tartsa ellenőrzés alatt a környezetét, rendben és titokban, akár a magánéletét, ám a kontrollnak semmilyen vonatkozásban nem szabad érintkeznie az én éjszakai foglalkozásommal. Az almacsutkának sem.

Nem utolsó sorban: amennyiben naponta szépen megfésülködtök, mert a szélnemfútta frizura a mániátok, vagy azért, mert hiúk is vagytok, nem csak perverzek, mint én, akasszátok vissza a szekrénybe sikkes öltönyötöket. A kettő párosítása nem inspirál, de azért kösz, hogy meghallgattatok.