Bejegyzések
Ha nem fognám fel tréfásan az életet, most sírnék
Vannak állapotok, amiket kénytelenek vagyunk kitalálni, ám vannak olyanok is, amiket nem. A mellékelt fotó például a valóságot tükrözi, nem tüntettem el róla senkit, de nem is montázsoltam rá senkit. Még ha az arcokat szét is folyattam rajta, jól látszik, ez volt egyike azon képzőművészeti kiállítás-megnyitóknak, amelyekről a nőket kitiltották. Elvégre mit ért egy nő a művészetekhez? Igaz is, a nő takarítsa csak szépen ki a termet, nyalja fel a padlót, vásárolja vagy süsse meg a saját pici kis kezével és a saját pici kis fizetéséből a felszolgálandó pogácsákat, aztán mossa el a poharakat, akassza fel a festményeket a falra, pakolja a székeket oda, ahová az urak parancsolják, és a legvégén, miután a díszhímek elmondták a magukét, töltse ki a pezsgőt. Ó nem, a pezsgőt ne a nő töltse ki. A pezsgő kitöltése egyértelműen a férfi dolga. Mit tudja egy nő, hogyan kell kitölteni a pezsgőt! A nő legyen vécésnéni, szakácsnő, ágyas, dísz a férfi öltönyének galérján, de ne akarjon felszólalni a nyilvános rendezvényeken, ne akarjon belepofázni a politikába s a hétköznapi élet alakulásába, ne szervezzen programot a bácsinak, ne adjon neki tanácsokat, ne öltöztesse, ne vetkőztesse, csak akkor, amikor az ember jónak látja. S nem utolsó sorban: ne nyúljon a pezsgőhöz!
Ami pedig a fényképarcok levakarását illeti: az érintettek anonimitásba tétele nagyon kemény munkát jelentett. Arra kellett ugyanis rájönnöm, hogy egyesek nagyképűségét hiába kenem szét, az illetők felismerhetők maradnak. Mert olyan kezük, mint nekik, nincs másnak, olyan fülük, mint nekik, nem lehet másnak, és olyan cipőt, mint ők, senki sem viselhet. És ez tényleg így van.
(A fotósnak üzenem, ilyen szemszögből ne készítsen több illusztrációt. Kíváncsi lettem volna például arra, volt-e hallgatóság, és ha volt, mekkora, s befért-e a terembe. Mindenesetre köszönöm, hogy kölcsön vehettem a fényképet.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése