MARCELL kiengesztelt

A szilveszteri bulizással évek óta hadilábon állok. Valahogy mindig elkerül, hiába tervezek ezt-azt, készülök fel rá lelkileg, testileg, azzal pl., hogy lefekvés előtt kikészítem alkalmi cuccaimat az ágy mellé. Így volt ez legutóbb is, azaz tegnapelőtt, valamint azelőtt, holott már tavaly ilyenkor elhatároztam, ha cigány asszonyok fognak potyogni az égből, akkor sem hagyom ki életemből december utolsó napját, hadd érezzem át én is, miként lépünk ki, oszt bé.

Persze nem szabad elhallgatnom azt sem, hogy eleve azzal a tudattal kezdtem megvalósítani a projektet (amely szerint nagyot ropok majd Budapest utcáin egy üveg pezsgővel és néhány töpörtyűs pogácsával a hátizsákomban), hogy valamilyen okból kifolyólag biztosan kudarcra van ítélve. Úgy gondoltam, valószínűleg esni fog az eső, esetleg lekésem a vonatot, netán nem lesz elegendő pénzem az utazáshoz a horribilis gázszámla nyomásgyakorlása miatt. Csak abban voltam biztos, hogy a társadalmi rongyrázás ezúttal is elmarad.

Hát el is maradt, természetesen, de most már nem is bánom, hisz sikerült idejében felkelnem, majd akadálymentesen, nyakik bebugyolálva (nehogy megizzasszam a nagy napra jól kifűtött és kitakarított vonatokat, pályaudvarokat, vasúti álomállomásokat) bejutnom a fővárosba, ahol végül megnéztem egy zseniális kiállítást.

Ezt ni:

A múzeumból kijövet kértem meg a Hősök terén bámészkodó fekete hajú alacsony srácot (aki feltételezhetően kínai volt, hisz mi más lehetett volna?), fotózzon már le, hogy legalább bizonyítani tudjam magamnak évek múlva, lám-lám, nem tétlenkedtem én azért odahaza szilveszterkor. Aztán a tagot hálából bekísértem a Váci utcába, ahol megittunk egy forralt bornak nevezett langyos kotyvalékot kevés fűszerrel, vetettük egy-két pillantást a várra s a hidegben tébláboló külföldiek csoportjaira, majd a köhécselő Rákóczin visszasétáltam a gyászos hangulatú Keletire.

Tegnap aztán a híradósok megerősítették a tévében, mennyire jó döntést hoztam, lévén hogy a tűzijátékot, amelyről semmi pénzért nem akartam lemaradni, akkor sem láthattam volna, ha Pesten lötyögök hajnalig.

A soron következő óév-búcsúztatóra ezért nem is tervezek semmit, mert az idei nagyon is megfelelt az ízlésemnek, no meg az időbeosztásomnak, sőt, még a drága cipőm is épségben kelt át 2012-be (ami számomra rendkívüli öröm, főként ha a kilátásba helyezett brutális áremelkedéseket veszem figyelembe).

Még szép, hogy az újévi bécsi koncertet legalább megtartották, közvetítették.