VÉGZET

1. 

   
   

   „Amikor André Salmon francia költő, író, kritikus, Apollinaire, Picasso és Modigliani barátja végigjárta egyik utolsó párizsi gyűjteményesét, megállt az egyik kép előtt, amely egy sétapálcás, gorilla vigyorú úri férfit ábrázolt, mellette pedig a sorsába beleroppant nőt, ezt kérdezte a festőtől:

   – Ez megöli, mielőtt hazaérnek?

   Farkas rám nézett, elámultan Salmon kérdésétől, mert ő nem tudta, hogy ezt festette meg.

   – Hallod, mit kérdez tőlem? – suttogta magyarul.

   Hanem én hallgattam mélyen, mert tudtam, hogy apját és anyját festette meg. Mint annyi beállításban máskor is, de mindig azonos lényeggel.”

   
   

   A történetet, amelynek középpontjában feltételezhetően az 1934-ben festett Végzet című alkotás áll, Dénes Zsófia jegyezte le szemtanúként a 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb, egyben legtalányosabb alkotójáról, Farkas Istvánról, akinek szinte mindenik képe a gyermekkorában ért lelki trauma lenyomataként hat, hiába próbálta ezt a művészet eszközeivel mások elől elrejteni. Farkas István édesanyja elmegyógyintézetben hunyt el, édesapja pedig, Wolfner József, a neves műgyűjtő, újság- és könyvkiadó, a Művészet című folyóirat elindítója szülőnek a lehető legrosszabbnak bizonyult, szadisztikus hajlamokkal megáldott zsarnoknak. Bár az érzékeny lelkületű István többször is kísérletet tett rá, sosem sikerült megszabadulnia az apja által ráerőszakolt középosztálybeli életformától. Ennek következménye az lett, hogy elidegenedett attól a környezettől, amelyhez születése és neveltetése révén tartózott. 

   A Párizsban, Münchenben, Nagybányán is megfordult, Mednyánszky, Ferenczy műhelyében csiszolódott festő főművei a harmincas években, meglehetősen egyéni és összetett stílusban születtek, és több irányzat (szürrealizmus, expresszionizmus, posztimpresszionizmus) jellegzetességei is kimutathatók rajtuk. Nyilas-Kolb Jenő így írt képeiről: „Nyomasztóan sötét, terhesen torz rajtuk az élet. (...) A festő érzi a tragédiát, és tudja, hiába minden, nincs segítség. (...) Talán maga sem érzékeli, mennyire benne van a képeiben. És mennyire bennük van korunk egész tragédiája.”