A VALLÁSSZABADSÁG KIKIÁLTÁSÁRÓL egészen röviden

Két napja nagyot ivott és evett a papság az erdélyi vallásszabadság kikiáltásának sokadik évfordulóján. Tetőfokára hágott a jókedv, holott már ötödikben tanították a suliban, hogy a valódi s első vallásszabadságot nem Erdélyben mondták ki, hanem Augsburgban 1555-ben (a fölöttébb gyanús számsor feltételezhetően valamelyik titkos társulat titkos kódja), talán, az egyik nagy csata után, amikor a vitéz katonák ki voltak fáradva, száradva s szikkadva, mármint az a néhány, aki megmaradt. Érthető tehát az időpontválasztás, hisz mindig válságidőkben húzzák ki a jójistenkét a skatulyából.
Valószínűleg ez történt most is, mert ha visszatekintek a múltba, azt látom, hogy ekkora erővel már nagyon régóta nem ülték meg a szóban forgó jeles eseményt. Jóllehet épp a templomokban szokták emlegetni az olvasottabb urak az augsburgi mondást, miszerint cuius regio, eius religio, vagyis: akié a föld, azé a vallás, ami értelemszerűen könnyen meg is fordítható, s akkor így hangzik: akié a vallás, azé a föld. Erdélyire lefordítva e nagy igazságot azt kapjuk, hogy a nagyra becsült teológus-társadalom épp a transzszilván terület feletti magyar uralomnak vetett végett nagylelkűségével, úgy tűnik, örökre, hisz ahol többféle egyház, felekezet és szekta működhetett, ott a föld is kicsúszott az egyetlen uralkodó osztály lába alól.
Hát ennyire könnyelműen, kurjantgatva-táncolva veszejtették el évszázadokkal ezelőtt szeretett Erdélyü(n)ket a szépen és gyakran megénekelt lelki vezetők.
Ez van, ha nem tanulunk mások erényeiből.