Arculattervezés

 Cornell Capa (Friedmann Kornél) fotója

Sosem voltam szakbarbár, már gyermekkoromban sem. A balettórák azzal kezdődtek, hogy a prof nagyot csapott a fenekemre, mondván, ilyen seggel nem lesz belőlem táncos, aztán a nyakamba tolta az egyik lábamat. Pedig ha belegondolok, annyira kövér nem is voltam, mint amennyire megcsapott és megszégyenített, sőt, nem is voltam kövér, csak dundi.
Pedig sportoltam – rendszeresen –, és anyám is azt mondta, pont úgy néztem ki, s nem másképpen, mint egy egészséges kislány.
Ám ettől függetlenül az első sorba csak a soványak állhattak, egészen pontosan fogalmazva: azok, akik nagyon soványak voltak, annyira soványak, hogy a bordáikat a tornadresszen át is meg lehetett számolni. A prof ugyanis azt mondta, ők a megfelelők, táncolni csak ők tudnak. Igaz, hogy nem nagyon bírták az iramot és sokszor belebotlottak a saját lábaikba, de ez senkit sem zavart, mert az első sor nekik volt fenntartva.
S most, hogy visszanézem a képeket, tényleg igazat kell adnom a pofozómesternek, hisz miután a kanyaró olyanná tett, mintha tébécén estem volna át, engem is megtaláltak a fontosabb szerepek és a rendezvényfotósok. A fodros ruhák pedig sikeresen eltakarták a kiálló csontokat.