VARIÁCIÓ

Blogbejegyzést, úgy hiszem, naponta szokás írni. Nem mintha ez befolyásolna, s nem mintha nem tudnám, az igényekhez – beleértve a belsőket is – hasznosabb idomulni, mint bármi máshoz. Azt sem tudom már, mondtam-e, hogy „Cilike” is egyre jobban veri az asztalfiókot odabentről, úgy vélem, ki szeretne jönni, hogy fusson egy-két kört a soraim között. Azt hiszem, végül teszek egy kis engedményt, és megmutogatom a bohém nőszemély egy másik orcácskáját is a nagyérdeműnek. Ám ebben még nem vagyok biztos. Mindenesetre folytatni fogom a történetet, ha még nem szóltam róla, saját kontómra (s érte, legfőképpen érte!), mert ugyebár engem ezért senki sem fizet meg. Még.

Szóval átúsztam valahogy a zavaroson, és talán partot értem. Jelzem, nagyon kellett ehhez az elmúlt néhány szabad nap, muszáj volt átrágnom magamat egyen és máson. Hogy mire jutottam? Arra, hogy a legjobban most egy világvégi faluban érezném magam,

ahol nincs

•    könyöklés, ordibálás, veszekedés, marakodás, szemkápráztatás, hazudozás, lökdösődés, csalás, karrierépítés, bokázás, kurválkodás, bicskázás, szarháziskodás, duhajkodás, asztalborogatás, panamázás, sikkasztás, robotoltatás, linkelés, átverés, hűtlenség,

és nincs

•    sírás, lelkiismeret-furdalás, éjszakázás, kimerültség, depresszió, egyedüllét, fáradtság, teljes leépülés, szeretethiány, magány, társtalanság, kivertség,

sem

•    kávé, autó, bevásárlóközpont, kaszinó, drog, szerencsejáték, óra, Barbie-baba, gyár, üzem, pénz, sóműsor, cirkusz, fegyver, művelődési ház, munkaszerződés,

de

•    ostobaság, gőg, önteltség, felfuvalkodottság, nagyzolás, hitetlenség, pimaszság, elbizakodottság, szűklátókörűség

sincs.

Van viszont

•    csend, nyugalom, béke, fa, virág, mókusdió, levegő, tücsökzene, madárcsicsergés, élettér, türelem, gondtalanság, valódi szomszéd,

és él még

•    ember.

Jaj, ez olyan szépen hangzott, teljesen meghatódtam. És igen, erre jutottam, de legalább most már tudom, mit kell tennem, van egy támpontom, ami szerint keresgélni kezdhetek. Fogom is az asztalfiókomat, és elindulok.

Áh, még valami:

*GONDOLATOK AZ ÁLLAMCSŐDRŐL!

Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség – és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet –, mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. 

“Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy békét vigyek oda, hol békétlenség van!”
(Szent Ferenc)

Tanárokkal, közéleti személyekkel beszéltem az elmúlt napokban politikáról, gazdasági kérdésekről. Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. Szidták a politikai csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet szereplőit, az iskolarendszert, az egyházat, mindenkit. A beszélgetés újból és újból ugyanabba a témába torkolt: “Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni?” Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni a durva beszéd élét. A székely ember régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat. Jókedvű, vidám szemmel nézve ugyanis legtöbbször kiderül, nem is annyira megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató baj, mely elnyeléssel fenyeget. Meglepett, mennyire nem vették a lapot, nagyon mélyen ül az emberekben a feszültség és a harag. Próbáltam kifejteni, hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi megtermelünk. “Ha nincs elég pénz, kérjenek kölcsön!” – fogalmazódott meg kapásból a válasz. Ennél több kölcsön már könnyen Görögország nyomdokába viheti a mi országunkat is, itt is államcsőd lehet – folytattam. “Kit érdekel? Azért kapják a fizetést – mondta egy főiskolát végzett személy –, hogy nekünk is fizetést adjanak”.

Hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet, és szinte az összes internetes oldalon vitákról, tüntetésekről, fenyegetőzésekről olvastam. Jön a fűtésszámla és vele az utóbbi húsz év legnagyobb sztrájkja, panaszolta egy elkeseredett ember. Nézem a híreket, az indulatokat, és látom, hogy sokan készek politikai érdekekből, csupán egy kis fizetésemelésért szétverni akár saját hazájukat is. Nézem a megbojdult világot, és nem értem, hogy az okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetően, mit jelent, ha egy állam eladósodik, és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon értékesíteni, emiatt pedig államcsődöt jelent be?

Tavasszal Argentínában jártam, ahol  megkérdeztem egy asztaltársaságot, hogy az egyszerű emberek számára mit jelentett az államcsőd? Tudtam, hogy az argentin kormányok folyamatosan átgondolatlanul kölcsönöket vettek fel, végül 2000-ben már nem tudtak több hitelt felvenni, senki nem akart Argentin állampapírokat vásárolni. Az állam nem tudta kiadni a fizetéseket, nem tudták kiegyenlíteni a költségeket, törleszteni az adósságokat. Ezért elismerték, hogy az állam csődbe jutott. Persze ettől az élet nem állt meg, a Nap másnap is felkelt. Addig egy USD egy Argentin peso volt, de másnap már csak négy pesóért adtak egy dollárt. Így az emberek nem fizetésük 25%-át vesztették el, hanem egyik napról a másikra mindenüknek 75%-át. A bankokban lévő pénzeket az állam befagyasztotta. Csak most, 10 év után kezdik kiadni ügyfeleiknek a megtakarításokat kis részletekben. Persze mindeddig a lakosság lázadozott, hatalmas megmozdulások voltak.
Megkérdeztem azt is, hogy a kormány mit tett? Az egyik férfi azt mondta, “a hatalom mindent megtett!”, mire a felesége csak ennyit: “elég durván tette azt, amit tett”. Kíváncsian rákérdeztem, mégis mit tett a hatalom durván? “Hát – jött a kitérő válasz – mikor mentem reggel a munkába, biza itt is, ott is le volt takarva 10-20 halott az út szélén”. Az élet nem áll meg! Eltelt 10 év, és most minden ötödik, tizedik ház előtt őrbódé áll, az emberek fizetik az őrt, ki azonnal telefonál, ha gyanús alakok jelennek meg az utcában, és akkor nem egy-két rendőr lép fel ellenük, hanem egy állig felfegyverzett különítmény.

Az elszegényedett emberek mit csinálhatnak? Elmentünk a nyomornegyedbe is. Én azt hittem, mindent tudok a szegénységről. Elvittek egy homokbányába, melyből a vizet leszívatták, és ahol most is zakatolnak a szalézi szerzetesek által működtetett szivattyúk, mert másképp újból bányató lenne a kisvárosnyi ember otthonából. Ebben a nyomornegyedben most 45-50 ezer ember él, utcák, házszámok, papírok nélkül. Bementünk néhány bódéba, igaz, hogy Buenos Airesben a higanyszál nem megy 0 fok alá télen sem, de szinte sehol nem láttam ajtót, ablakot, a földön raklapok voltak, alattuk pedig folyt a nagyon zavaros kinézetű víz. Tizenévesek szopogatták a külföldre eladott finomított kábítószer után visszamaradó kokain-malátát, mely nem csak elmezavart, de halált is hoz számukra. Néztem a parttalan nyomort, és megkérdeztem a kedves nővérektől, hogy e nagyvárosban körülbelül hány ilyen nyomornegyed van? Velük volt egy jól informált, szociológiát tanító egyetemi tanárnő is, aki felvilágosított, hogy körülbelül 200 ilyen negyed van a fővárosban és annak közvetlen környékén. Argentínának jelenleg olyan elnöke van, aki ezelőtt 15 évvel az őserdőben gerillaharcot vívott a gazdagok ellen. Félve megkérdeztem, milyen elképzeléseik vannak a kormánynak a nyomor felszámolására? “Sajnos – jött a szomorú válasz –, nincsenek tervek, elképzelések a rengeteg tönkrement család felemelésére”. Az egyik szerzetes paptól hallottam, bár nem jön, hogy elhiggyem, mikor a nyomornegyedek lakói elkezdenek hangoskodni, akkor a felfegyverzett álarcos emberek dzsipekkel hajtanak be hozzájuk, és akiket elöl-hátul kapnak, azokat lelövik. Kegyetlen az élet!

Ez történt, ez van Argentínában, a világ egyik legnagyobb országában. Persze lehet arra hivatkozni, hogy mi a civilizált világ központjában, Európában élünk, és mindez nálunk nem történhet meg. Adná az Isten, hogy valóban így legyen. De sajnos, ha a világháborúkra gondolok, azt kell mondanom, hogy a hatalomért, a pénzért ennél szörnyebb dolgokat is követtek el már Európa földjén embertársaink.

Angol vendégekkel beszéltem a tegnap. Az elmúlt hetekben szinte megmagyarázhatatlan elementáris erővel tört fel Londonban és sok más angol nagyvárosban a gyűlölet, az erőszak. Tizenéves fiatalok, olyanok is, kiknek szülei nagy pénzeket fizetnek, hogy előkelő egyetemeken taníttassák őket, bandákba verődve törtek, zúztak, raboltak, gyújtogattak. Senki sem érti, honnan ez a hatalmas feszültség a fiatalságban? A gyermek, a fiatal olyan a családban, mint a kiolvadó biztosíték a házban. Ha nő a feszültség, akkor egyszerűen, ahol a vezető a legvékonyabb a biztosítéktáblában, ott elolvad, és megszakad az áramfolyás. Sajnos, mi felnőttek játszunk a gyűlölettel, a haraggal, de gyermekeink, fiataljaink szívén is keresztülmegy a sok feszültség, mely betölti otthonainkat, intézményeinket, és ez szörnyű következményekkel jár, járhat.

Mi a megoldás? Ha tűz van, nem szabad olajat önteni a lángokra! Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzon, bízzunk benne! Kapcsoljuk ki a televíziót és végezzük el feladatainkat. Nagydiákjainkat elvittük egy-egy napra napszámba krumplit szedni. Egy napi munkabérük egy nagy zsák szép krumpli volt. Egy napi munkáért tehát annyi krumplit kaptunk, amennyit télen egy fiatal elfogyaszt. A nyári vakációban elmentünk 20 diákkal erdőt tisztítani. Egy heti munkánk után annyi fát kaptunk, amellyel egy 20 fős otthont télen ki lehet fűteni. Persze lehet veszekedni, háborogni, de tudnunk kell, hogy egy ingatag lélekvesztőben hánykódunk a tengeren, és ha egymásnak esve rúgkapálunk, akkor könnyen felborul a csónak, ingatag civilizációnk összedől, és sokunkat maga alá fog temetni.

Meg kell nyugtatnunk magunkat és egymást, ha pánikolva, kapkodva vezetjük az autónkat, rángatva a kormányt, szinte borítékolni lehet a balesetet. Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani, mérsékelni, békés nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt húsz év felelőtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én nagyon szeretném, ha el tudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentő gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen!

Isten, adj békét az emberek szívébe, add, hogy a nehézségeket elviseljük, és csendes, szorgalmas munkánkkal kis világunk gondjait megoldjuk!

Légy velünk az éjszakában, Istenünk! 
Szeretettel, Csaba t.